Ugrás a tartalomra

Lovas huszárok és játékpark várta a családokat

Létrehozva
Egész napos, ingyenes programokkal várták a családokat és az ünneplőket a Szent István téren, ahol huszártábor, játékpark és színpadi előadások idézték meg az 1848–49-es forradalom hangulatát.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A Borsodi Huszár Levente táborban a látogatók közelebbről is megismerhették a huszárok mindennapjait. A délelőtt folyamán verbunkbemutató, toborzás és a tábori élet ismertetése várta az érdeklődőket, a vállalkozó kedvűek pedig lovas huszáregyenruhában is fényképezkedhettek.

A tér másik részén a „Virgonckodó” népi és 1848-as játékpark kínált kikapcsolódást a gyerekeknek. A játszóparkban többek között kézműves foglalkozások, mini-golf, szalagos hajfonás és várfalas ágyúzás is szerepelt, így a legkisebbek is aktívan bekapcsolódhattak a programokba.

Kép
Családi nap a Szent István téren
Fotók: Mocsári László

A színpadon délelőttől egymást követték a műsorok: gólyalábas előadás, bábszínház és zenei produkciók szórakoztatták a közönséget. Később koncert és táncház is szerepelt a programban, délután pedig a huszártábor látványos bemutatója és megzenésített versek zárták az eseményt.

Kovács Anna családjával érkezett a rendezvényre.
– A férjemmel és a kisfiunkkal jöttünk. Szerettük volna, ha a gyerek közelebbről is láthat lovakat és huszárokat, mert nagyon érdekli őt minden, ami katonás vagy lovas. Az pedig külön öröm, hogy ilyen szép időben kint lehetünk – mondta.

Kép
fotó: Mocsári László

Hozzátette: a programok számukra igazi kikapcsolódást jelentettek.
– Nagyon jó a hangulat, a kisfiam különösen élvezi, hogy ennyi mindent ki lehet próbálni és megnézni, de mi is nagyon jól érezzük magunkat a férjemmel – tette hozzá.

A nap során folyamatosan érkeztek az érdeklődők, a Szent István tér pedig megtelt gyerekzsivajjal, zenével és ünnepi hangulattal. A szervezők célja az volt, hogy a megemlékezés mellett tartalmas szabadidős lehetőséget is kínáljanak a város lakóinak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
XIII. Musical és Miskolc Symphonic gálaest
A Szimfonikusokkal és musicalszínészekkel léphettek színpadra a ZENITA ifjú tehetségei
MiskolcKultúra
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Musical és Miskolc Symphonic gálaestet a Művészetek Háza hangversenytermében szombat este, a ZENITA Alapítvány ifjú tehetségeivel és ismert művészekkel.
Képgaléria
Hálaadó istentisztelet a Deszkatemplomban
Háromszorosan is hálát adtak a Deszkatemplomban
MiskolcEgyház
Megújult a Deszkatemplom székelykapuja, imasétány épült a templomudvaron és 25 éves a Jókai református általános iskola. Mindezekért köszönetet mondott vasárnap a Deszkatemplom közössége hálaadó istentisztelete keretében, ahol Barna Sándor református püspök hirdette az Igét.
Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.