Ugrás a tartalomra

Mályi cukrász jutott a Magyarország Tortája verseny középdöntőjébe

Létrehozva
A Magyarország Tortája verseny középdöntőjébe jutott egy mályi cukrászda mestercukrásza: Kőrösi Gergő „Göncölszekér” fantázianevű tortájával vívta ki a továbbjutást a rangos megmérettetésen.
Kép
Mályi cukrász jutott a Magyarország Tortája verseny középdöntőjébe
A Magyarország Tortája verseny középdöntője.

Kőrösi Gergő elmondta, a „Göncölszekér” fantázianevű torta megalkotásakor tudatosan a helyi alapanyagokra és a hagyományokra épített.

– Az ihletet a világhírű gönci barack adta. Lokálpatriótaként fontos volt számunkra, hogy ehhez nyúljunk, és ezt egészítettük ki más ízekkel – fogalmazott.

A torta elkészítése hosszabb kísérletezési folyamat eredménye volt, amely során a cél az ízek és textúrák tökéletes egyensúlyának megtalálása volt.

– Hetek, hónapok munkája van benne. Igyekeztünk a modern technológiát ötvözni a magyar hagyományokkal – tette hozzá.

Kép
Mályi cukrász jutott a Magyarország Tortája verseny középdöntőjébe. Fotó: Mocsári László
Mályi cukrász jutott a Magyarország Tortája verseny középdöntőjébe. Fotó: Mocsári László

A kötelező alapanyagként előírt túró és tejföl mellé végül maracuja is került a tortába, amely a gyümölcs édességét ellensúlyozza.

– Amikor a különböző rétegek – a gyümölcsös, a krémes és a ropogós elemek – találkoznak, nagyon fontos, hogy meglegyen a harmónia – emelte ki.

A verseny részleteiről elmondta: a munkát nagyrészt egyedül végezte, ugyanakkor mestere, Szabó Attila is segítette a végleges ízvilág kialakításában.

Kép
Mályi cukrász jutott a Magyarország Tortája verseny középdöntőjébe
Kőrösi Gergő „Göncölszekér” fantázianevű tortájával vívta ki a továbbjutást a rangos megmérettetésen.

A Magyar Cukrász Ipartestület által meghirdetett verseny idei témája a rögös túró és a tejföl volt, amelyeket a nevezett tortákban hangsúlyosan kellett megjeleníteni. A megmérettetésre rekordszámú, 60 nevezés érkezett, ezért két elődöntőt tartottak.

A második forduló után kialakult a középdöntő mezőnye, ahol már a legjobb tíz torta versenyez tovább. A zsűri a következő körben ismét értékeli az alkotásokat, és ezek közül választja ki a döntőbe jutó desszerteket.

Ez is érdekelhet

Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.