Ugrás a tartalomra

Gyorsan elintézték a piros-fehéreket

Létrehozva
Női röplabda NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 4. forduló.
Kép
Nem volt esélyük a diósgyőrieknek. Fotó: magánarchívum
Nem volt esélyük a diósgyőrieknek. Fotó: magánarchívum

BVSC-Zugló – DVTK Ongropack 3:0 (13, 12, 12)

Budapest, BVSC-csarnok, 57 néző. V.: Szalai, Szarka.

DVTK Ongropack: Rózsa N., Farkas F., Aggod, Németh-Egri, Egri B., Reyes. Csere: Lóczi (liberó), Cservenyák, Kovács L., Tamás-Szabó. Vezetőedző: Blázsovics Péter.

A játszmák 17, 18 és 17 percesek voltak, ebből is látszik, hogy nagy tudásbeli különbség mutatkozott a fővárosiak javára.

Ez is érdekelhet

Ez a színművész is Miskolcról indult
MiskolcBelföldKultúra
Ma már a budapesti József Attila Színház társulatának tagja Szabó Emília, aki még gyerekként természetesen otthonosan mozgott a Miskolci Nemzeti Színház színpadain is. Vele beszélgettünk pályájáról.
A Reményi Ede Kamarazenekar negyvenöt éves jubiláló koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők. A hangversenynek a Zenepalota adott otthont csütörtökön a V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál részeként. Fotó: Mocsári László
Törökországba vágynak
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Nemrég ünnepelte fennállásának negyvenötödik évét a Reményi Ede Kamarazenekar. Ebből az alkalomból külföldi koncertjeikről beszélgettünk Kaulics-Nagy Zsófiával, aki alapító tagja volt az együttesnek.
Dixie és Jazz Fesztivál
Három nap jazz – jön a IX. Miskolci Dixie és Jazz Fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A rendezvény a város egyik legkedveltebb nyári kulturális eseménye.
Karbantartás miatti leállás
Miskolc
Tervezett karbantartás miatt átmenetileg nem lesz elérhető az MVK Zrt. weboldala.