Ugrás a tartalomra

Már most keresik a nyári munkát a diákok

Létrehozva
A tavasz beköszöntével egyre több diák kezd el érdeklődni a nyári munkalehetőségek iránt – a tapasztalatok szerint sokan már hónapokkal előre igyekeznek biztosítani a helyüket.
Kép
Népszerű a diákmunka. Fotó: Juhász Ákos

Leskó Annamária, a Meló-Diák Alföld Iskolaszövetkezet miskolci és egri irodájának vezetője elmondta: bár egész évben van lehetőség diákmunkára, ilyenkor látványosan megnő az érdeklődés.
– A diákok tavasszal már előre gondolkodnak a nyári munkákban. Ilyenkor indul meg igazán a toborzás és az érdeklődés – fogalmazott.
A legnépszerűbb munkák közé továbbra is a strandokhoz kapcsolódó feladatok tartoznak. Már most megkezdődtek például az úszómester-képzések, de sokan jelentkeznek csúszdakezelői, medenceőri, vendéglátó kisegítői vagy takarítói munkára is.

A kínálat azonban ennél jóval szélesebb: a diákok gyárakban, logisztikai területen, kereskedelemben és gyorséttermekben is elhelyezkedhetnek, sőt vidéki helyszínekre – például rendezvényekre – is folyamatos a toborzás.
– Több területen is tudunk munkát biztosítani, nemcsak Miskolcon, hanem a vármegye más részein is – tette hozzá.

Kép
kilato_0716_diakmunka.jpg (163.22 KB)
Leskó Annamária

A diákmunka iránti kereslet nemcsak a nyári időszakra korlátozódik: egyre többen keresnek hosszabb távú lehetőséget, különösen a felsőoktatásban tanulók.
– A gyakornoki pozíciók is nagyon népszerűek. Miskolci, tiszaújvárosi vagy sárospataki cégek is keresnek mérnöki, pénzügyi vagy HR területen tanuló diákokat – mondta.

A munkavállalás már 16 éves kortól lehetséges, ugyanakkor a fiatalabbaknál korlátozottabbak a lehetőségek.
– A 18 év alattiaknál nehezebb a helyzet, mert nem minden munkáltató foglalkoztathat kiskorúakat. Ugyanakkor egyszerűbb, betanított feladatokat már 16 éves kortól is el lehet végezni – hangsúlyozta.

Kép
diákmunka
Fotó: Mocsári László

A tapasztalatok szerint sok diák ma már nem csupán zsebpénzként tekint a munkából származó bevételre.
– Egyre többen vannak, akik ebből tartják fenn magukat, ezért olyan lehetőséget keresnek, amely folyamatos munkát biztosít számukra – tette hozzá Leskó Annamária. A szakember szerint a következő hetekben tovább nőhet az érdeklődés, ezért érdemes időben tájékozódni és jelentkezni a nyári munkákra.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.