Ugrás a tartalomra

Szuper bravúr a DVTK sportolójától, a siker után a nagymamájának üzent

Létrehozva
A DVTK öttusázója világkupa versenyt nyert Egyiptomban. Guzi Blanka Kairóban végzett az élen, és szerzett aranyérmet, Magyarországnak, a DVTK-nak.

A Kairóban megrendezett öttusa világkupa női versenyszámát a DVTK sportolója Guzi Blanka nyerte vasárnap délelőtt. 

A 72 fős mezőny selejtezője két csoportban zajlott szerdán, az öt magyar induló közül egyedül Zemán Zóra búcsúzott. A pénteki elődöntő Mészáros Emmának jelentette a végállomást, Gulyás Michelle, Guzi Blanka és Erdős Rita viszont bejutott a vasárnapi fináléba, azaz a legjobb 18 közé.
A zárónapon a tavaly és tavalyelőtt is vb-ezüstérmes, 2024-ben olimpiai negyedik Guzi Blanka a táblavívásban a legjobb 16-ból nem tudott továbblépni a negyeddöntőbe, 13-adikként végzett, az akadályokon viszont jobban teljesített, 34.61 másodperccel hatodik lett, és a kilencedik pozícióba zárkózott fel.
Úszásban - melynek távját az idén 200-ról 100 méterre csökkentették - 1:02.13 perccel a második legjobb eredményt érte el a DVTK sportolója, amivel összesítésben már ötödik volt, 15 másodpercre a dobogótól és 27-re az első helytől.
Az öt lövészettel megszakított 3000 méteres futásban az erőviszonyoknak megfelelően fokozatosan zárkózott fel. Az első sorozata még közepes volt, de aztán már kevés időt töltött a lőállásban, futásban pedig remek tempót diktált, jól osztotta be az erejét a homokos pályán, és végül a legjobb kombinált számos eredménnyel (10:54.93 p) magabiztosan nyert.

Kép
Guzi Blanka Kairó világkupa
Guzi Blanka nyerte az idei első öttusa világkupa versenyt Kairóban.

A DVTK sportoló nyilatkozata

A verseny után a nemzetközi szövetségnek nyilatkozva elárulta, nem számított rá, hogy győz, mert legutóbb 2024-ben tudott nemzetközi versenyt nyerni. ,
,Az edzések alapján lehetett számítani arra, hogy az úszás és a futás jól fog menni" - mondta, hozzátéve, hogy az úszás az utóbbi időszakban a kedvencévé vált, a kombinált szám előtt pedig bízott magában, és sikerült bizonyítania, hogy ebben mennyire erős.
A célba érkezést követően a nagymamájának üzent a győztes: ,,Nagyi ez most neked szól, mert azt gondolom, hogy most neked van a legnagyobb szükséged az erőre, úgyhogy ezt most, ezt a győzelmet neked küldöm innen. Legyél erős, mi bízunk benned, szeretünk!"

A másik két magyar

A három magyar döntős közül a Párizsban olimpiai bajnok Gulyás Michelle szerepelt a legjobban vívásban, a francia Louison Cazaly és az egyiptomi Szalma Abdelmakszud legyőzésével elődöntőbe került, ahol kikapott a fehérorosz Vijaleta Hurejevától, s végül harmadikként zárta a nyitó számot. Az akadálypályán 33.71 másodperc alatt ért végig, ezzel itt negyedik lett és összességében is ez volt a helyezése, majd úszásban 1:05.10 perccel csak a kilencedik eredmény volt az övé, a kombinált számot ezzel együtt harmadikként kezdhette meg. Az elején nagyon jól lőtt, sokáig a második helyen futott, a negyedik lövészete azonban nem sikerült olyan jól, így visszacsúszott, és végül ötödikként ért célba. A kombinált számban 11:38.29 perccel a tizedik eredmény volt az övé.
A 2024-ben vb-bronzérmes Erdős Rita vívásban a nyolcaddöntőben kikapott, tizedik lett, az akadályversenyben 40.65 másodperces teljesítménnyel 16.-ként zárt. Úszásban 1:04.26 perccel a hatodik eredményt érte el, három szám után pedig a 12. pozíciót foglalta el. A kombinált számban elsőre sok időt töltött a lőállásban, a folytatásban viszont remekelt, és nagy volt a tempója is, így végül a hetedik helyig kapaszkodott fel azzal, hogy a lövészetes futásban 11:17.88 perccel a hatodik legjobb eredményt érte el.

Öttusa világkupa (Kairó), női döntő

1. Guzi Blanka 1488 pont
2. Anasztaszija Malasenoka (fehérorosz) 1478
3. Vijaleta Hurejeva (fehérorosz) 1477
...5. Gulyás Michelle 1459
...7. Erdős Rita 1442

Ez is érdekelhet

Veres Károly, Tóth Zsolt, Varjú Zoltán (balról jobbra). Fotó: magánarchívum
Érmeket hoztak a diósgyőriek
MiskolcSportÉletmódEgészség
Erőemelés: Nánási Balázs emlékverseny a Tiszaújvárosi Fitness Sport Club szervezésében.
Ahol a nézőtér véget ér – új szemszögből a színház
MiskolcKultúraSzabadidő
Déryné nyomában vezetett az út a Miskolci Nemzeti Színház kulisszái mögé, ahol a résztvevők a színház múltjába és mindennapjaiba is betekintést nyerhettek.