Ugrás a tartalomra

Emlékfát ültettek Monspart Sarolta tájfutó világbajnok tiszteletére

Létrehozva
Az Országos Gyalogló Klubhálózat vármegyei túracsapata kezdeményezte a Petőfi téren kedd délután az emlékfa elültetését.

Kép
monspart_fa_ultetes_260421ml-2.jpg
Emlékfa ültetés a Petőfi téren. Fotók: Mocsári László

Monspart Sarolta (1944-2021) tájfutó világbajnok és harmincnégyszeres magyar bajnok emlékére ültetett fát április 21-én, délután az Országos Gyalogló Klubhálózat, Rezgő nyárfa túracsapata. A Petőfi téren, a Petőfi szobortól balra eső fás területet, mint a facsemetének otthont adó helyet, Czifrusz Natália főkertész jelölte ki.

A faültetés apropóját az adta, hogy a gyalogló klubok hálózatát még maga Monspart Sarolta hozta létre, számuk azóta országosan 600 fölé emelkedett. Vármegyénkben 16 ilyen klub működik – tudtuk meg Burmeister Erzsébettől, a kezdeményező túracsapat és az Országos Gyalogló Klubhálózat Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei területi vezetőjétől.

Kép
Monspart Zsolt, a nővérének emléket állító fánál. Fotó: Mocsári László
Fotó: Mocsári László

Az eseményen jelen volt Monszpart Zsolt. A városvezetés részéről pedig Szécsényi Marianna és Klinga Dániel önkormányzati képviselők. 

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.