Ugrás a tartalomra

Selyemréti tűz: segítséget kaptak a lakók, de továbbra sem ismert a tűz oka

Létrehozva
Egy hónappal ezelőtt, március 27-én kora délután tűz keletkezett a Bajcsy-Zsilinszky utca 42. szám alatti társasház tetőterében. A tűzesetben senki sem sérült meg, az egyik érintett lakás tulajdonosa a tűz idején Erdélyben tartózkodott.
Kép
Tűz a Selyemréten

A selyemréti tűzben a nő élete munkája veszett oda: lakása súlyosan megrongálódott, teljesen lakhatatlanná vált. Szinte mindenét elveszítette, bútorait, személyes tárgyait és emlékeit is. Egykori tanítványa gyűjtést indított a megsegítésére.

A minap érdeklődésére a hölgy elmondta: ideiglenes bérlakást és egyszeri, 100 ezer forintos támogatást kapott a városvezetéstől, amely mintegy háromhavi lakbérre elegendő.

Beszámolt arról is, hogy a károk felszámolását nagyrészt saját maga szervezte meg. Klinga Dániel önkormányzati képviselő konténert biztosított számára a törmelék elszállításához, amelynek pakolásában személyesen is segítettek. A negyedik emeletről lecipelni a törmeléket komoly fizikai munkát jelentett. 

A lakást saját költségén kiürítette, a padlót lefóliázta, ugyanakkor a tető ideiglenes lefedése a társasház feladata lenne. Ez azonban egyelőre nem történt meg. A tűzvizsgálat lezárásáig – amely akár 60 napig is eltarthat – érdemi beavatkozás nem kezdődhet. Emellett statikai vizsgálat is zajlik, amelynek eredményére szintén várni kell.

A lakás jelenleg életveszélyesnek minősül. Annyit már megállapítottak, hogy a tűz nem a lakás belsejében keletkezett. A károk jelentősek: amit a tűz nem pusztított el, azt az oltáshoz használt víz tette tönkre.

Felajánlották a segítséget

Korábban Tóth-Szántai József Miskolc város polgármestere hangsúlyozta, hogy az önkormányzat minden szükséges segítséget megad a bajba jutottaknak. Bár a társasház kezelője jogosult intézkedni, az önkormányzat már a tűzesetet követően felajánlotta támogatását, és tájékoztatta a közös képviseletet arról is, hogy a biztosítótól előleg igényelhető a kárenyhítési munkákra.

A Miskolc Holding Zrt. tájékoztatása szerint két érintett tulajdonosnak biztosított elhelyezést. Eddig összesen ketten igényeltek és kaptak 100 ezer forintos gyorssegélyt a miskolci önkormányzattól.

A tűz keletkezésének okát a szakértői vizsgálat egyelőre nem állapította meg.

Itt lehet segíteni:
https://4fund.com/hu/8vrtrh

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.