Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: Szabálysértésből büntető ügy

Létrehozva
Miskolci olvasónk kereste meg ügyvéd szakértőnket, az iránt érdeklődve, hogy a vele szemben szabálysértési eljárásban alkalmazott joghátrány ellenére, ugyanazon cselekmény miatt, súlyosabb büntetés kiszabható-e? Vagyis, a korábban szabálysértésnek minősített eset, megítélhető-e bűncselekményként, és eljárhatnak-e vele szemben még egyszer? Kérdezi, hogy nem érvényesül-e ilyen esetben a súlyosítási tilalom.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

A büntetőeljárásról szóló törvény szerint, ha a szabálysértési felelősség már megállapításra került, akkor azonos tényállás alapján, nem indulhat büntetőeljárás. Ez alól kivétel, hogy ha a büntetőeljárást csak a szabálysértésről szóló törvényben szabályozott, külön eljárási utak valamelyikén keresztül kezdeményezik.

A szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény kifejezetten kimondja, hogy az ügyész perújítási kérelmet terjeszthet elő, ha az elkövető által elkövetett bűncselekményt a törvény szerinti eljárásban szabálysértésként bírálták el.

Ebből az következik, hogy ha a bíróság utóbb úgy látja, hogy a magatartás nem szabálysértés, hanem a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekmény, akkor az ügyészségre tartozó, perorvoslati út válik relevánssá.

A súlyosítás tilalma tipikusan jogorvoslati helyzetekben, az eljárás adott szakaszában védi az érintettet. A mostani helyzetben azonban a kérdés lényege nem az, hogy ugyanabban az eljárásban emelhető-e a szankció, hanem az, hogy egyáltalán megindulhat-e külön büntetőeljárás ugyanazon tényállás miatt.

Tehát a már kiszabott pénzbírság nem zárja le véglegesen a súlyosabb büntetőjogi felelősség kérdését, ha a jogszabályban biztosított külön út – különösen az ügyészi kezdeményezés – megnyílik.

A büntetőeljárásról szóló törvény szerint a törvényes vád hiánya eljárási akadály.
A súlyosítás tilalma önmagában nem akadály, viszont az igen, hogy azonos tényállás mellett a szabálysértési felelősség megállapítása után büntetőeljárás csak a törvényben meghatározott külön eljárási utakon indulhat meg Ugyanabban az ügyben, a törvényes büntetőeljárási út még megnyílhat, ha az ügyészség a megfelelő eljárást megindítja.

dr. Strassburger Gyula ügyvéd

Ez is érdekelhet

Nestlé
Jó hír érkezett Diósgyőrből: tovább működik a csokoládégyár
MiskolcGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
A hírt Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere közösségi oldalán jelentette be.
Raymond Lardellier a Francia Nemzeti Érdemrend Lovagi Fokozatát vehette át pénteken Miskolcon
Meghatódva vette át az elismerést a legmiskolcibb francia
Miskolc
Rangos elismerést vehetett át Raymond Lardellier, a legmiskolcibb francia.
„Nagyon megindító itt lenni” – készül Pressburger Imre miskolci szülőháza
MiskolcKultúra
Kevin Macdonald Oscar-díjas rendező, Pressburger Imre unokája számára különleges jelentőséggel bír, hogy nagyapja szülőházában járhatott. A Szentpéteri kapui épület közben látványosan megújul: a tető teljes újjáépítésénél járnak, és néhány hónapon belül befejeződhet a rekonstrukció.
A valóság szimbólumai, a szimbólumok valósága az Ars Sacrán
MiskolcKultúraEgyházTudomány
A szimbólumok érdekfeszítő témáját járta körül a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál nyitónapján rendezett tudományos-művészeti konferencia.