Ugrás a tartalomra

Madár szólt és nap nevetett, együtt játszottak a gyerekek

Létrehozva
Játékos feladatok segítségével ismerkedtek a növényekkel és az állatokkal a kis óvodások, miközben számos érdekes ismerettel gazdagodtak.
Kép
Zöldülő program a MIOVI-ban
MIÓVI Zöldülő program a diósgyőri óvodában. Fotó: Mocsári László

Nagy volt a zsongás a MIÓVI Diósgyőri Tagintézményében szerda délelőtt. Játékos feladványok várták a kicsiket.

A MIÓVI Zöldülő program célja, hogy játékos, élményalapú tevékenységeken keresztül erősítse az óvodáskorú gyermekek környezettudatos szemléletét, valamint elmélyítse bennük a természet iránti szeretetet és felelősségérzetet. Ennek jegyében szerveztek programot szerdán a MIÓVI Diósgyőri Tagintézményében, a madarak és fák világnapjához kapcsolódva.

A martinkertvárosi Pitypang Óvoda örökös zöld óvoda, állat- és madárbarát intézmény, ahol kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre nevelésre.

A gyerekek lelkesen készültek a programra. Ezek a témák egyébként is átszövik a mindennapjainkat, így bízunk benne, hogy mindenki jól érzi majd magát

– mondta Cservenyákné Juhász Edina óvodapedagógus.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Természetvédelemre tanítás már egészen pici korban

A szervezők elmondták, nagyon fontosnak tartják, hogy a gyermekek már egészen kicsi korban megtanulják szeretni, óvni és megbecsülni mindazt, amit a természettől kapunk.

A program során a résztvevő gyermekek különböző állomásokon és játékos feladatokon keresztül ismerkedtek a madárvilággal, a növényekkel, valamint a természetvédelem fontosságával. A délelőtt folyamán közös élmények, mozgásos és kreatív tevékenységek várták őket.

Kép
Zöldülő program a MIOVI-ban

A szervezők elmondták, nagyon fontos volt, hogy a program ne csupán a tanulásról, hanem az örömről és a játékról is szóljon.

Címkék

Ez is érdekelhet

Összeütközött két autó Miskolcon
MiskolcBaleset
A Kabar és a Kórház utca kereszteződéséhez vonultak a tűzoltók.
Képgaléria
Régiségvásár
Miskolc hétvégi programajánlója: Zorán, Edda, Márton-nap és Régiségvásár
MiskolcSportBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Hétvégén pezsgő programkínálat vár Miskolcon: Zorán és az Edda Művek koncertje mellett Határtalan Napok, családi Márton-napi rendezvény, gyertyafényes rajzfilmsláger-koncert, valamint régiség- és gardróbvásár is színesíti a hétvégét.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni Miskolcon péntek reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda, a Magyar Közút és az ÉRV munkatársai Miskolc több pontján hibaelhárítást és útfelújítást végeznek, ezért kérik a közlekedők óvatosságát.
Az utolsó Gardróbvásár – lesz-e folytatás?
MiskolcSzabadidő
Gardróbvásárt is rendeznek a Régiségvásár ideje alatt, november 8-án, vasárnap a miskolci belvárosban.