Az egyesület versenyzői az elmúlt hetekben rangos országos és nemzetközi megmérettetéseken értek el kiemelkedő eredményeket, miközben egyre több fiatal vállalkozik arra is, hogy saját koreográfiával, szólóban lépjen színpadra. A csapat előtt újabb hazai és nemzetközi versenyek állnak.
Újból vannak szóló táncosai az egyesületnek, ami különösen nagy jelentőséggel bír – fogalmazott a minap.hu-nak Tóth Evelin nívódíjas moderntánc-pedagógus. Az ELTE Best Dance Company művészeti vezetője, koreográfusa hozzátette: a fiatalok sokszor nehezen vágnak bele a szóló- vagy duókarrierbe, hiszen ezekben a kategóriákban már nem elég kizárólag a technikai tudás – saját mozgásvilágot és egyéni gondolkodást is meg kell mutatniuk.
A táncosok a koreográfiák jelentős részét maguk készítik el, a felkészítők pedig inkább irányt mutatnak, segítenek a zeneválasztásban, a szerkesztésben és a finomításban. A cél, hogy a színpadon valóban a saját táncukat adhassák elő – ösztönösen, természetesen, mégis tudatosan felépítve.
Átestek a tűzkeresztségen
Három tehetséges lány számára ez volt az első bemutatkozó verseny szóló kategóriában, közülük pedig ketten rögtön arany minősítést szereztek az „A” kategóriában.
– Nagyon büszkék vagyunk rájuk, hiszen már most nemzetközi versenyen indulhatnak júniusban – emelte ki Evelin.
Az UPDF Barátság Kupa országos verseny kétnapos volt, minden korosztályban és több táncstílusban írtak ki kategóriákat. A mezőny rendkívül erősnek bizonyult, a zsűri pedig kifejezetten szigorúan értékelt, így kevés arany minősítés született Evelin elmondása szerint.
A miskolci táncosok több csapattal is kvalifikálták magukat a szeptember első hétvégéjén, Spanyolországban rendezendő World Dance Experience-re. De előtte, júniusban az UPDF világkupán is ott lesznek, ahová két csapat külön meghívást kapott. Ez komoly szakmai elismerésnek számít.
– A szervezők szerint olyan minőségi munkát végzünk, amely méltó ehhez a nemzetközi mezőnyhöz, ezért hívtak meg bennünket a versenyre – fogalmaztak.
Szériában
A sikersorozat az elmúlt hetekben tartósnak bizonyult. A XXXV. Országos Táncművészeti Fesztiválon a Movement Company a kortárstánc kategóriában maximális pontszámmal nyerte meg az első helyet, míg a Flow Harmony a Zuhanás című koreográfiával szerzett aranyérmet.
Miskolcot egyedül képviselte az egyesület a World of Dance versenyen, ahol a Movement Company Closed című produkciója a legjobb témának járó különdíjat is elnyerte.
A Dance World Cup Hungary selejtezőjén szintén kiemelkedő pontszámmal kvalifikáltak a dublini világbajnokságra, és különdíjban is részesültek.
Április 18–19-én Ljubljanában, a Libero Dance Festen a New Age és a Movement Company csapatai Elite Ezüst minősítést szereztek, a Movement Company pedig fellépési lehetőséget kapott a felnőttek számára rendezett Grand Art gálán is.
UPDF Barátság Kupa – eredmények:
- Váradi Boróka – „B” serdülő hip-hop szóló (saját koreográfia): ezüst minősítés és különdíj, felkészítő: Grulyó Dóra
- Varga-Sebők Emma – „A” ifi hip-hop szóló (saját koreográfia): arany minősítés és különdíj, felkészítő: L. Tóth Evelin
- Nyakas Laura – „A” felnőtt hip-hop szóló (saját koreográfia): arany minősítés és különdíj, felkészítő: L. Tóth Evelin
- Flow Harmony – Zuhanás – „A” junior modern csapat: ezüst minősítés és a legjobb koreográfiának járó különdíj, felkészítő, koreográfus: L. Tóth Evelin
- All In Crew – „A” felnőtt hip-hop formáció: arany minősítés, felkészítő koreográfus: L. Tóth Evelin
Ünnepelnek és emlékeznek
Az idei év különösen fontos mérföldkő az ELTE Best Dance Company számára: a tánciskola fennállásának 34. évfordulóját ünnepli. A jelenlegi sikerek mögött több évtizednyi kitartó munka, generációk táncosainak eredményei és számos emlékezetes pillanat áll. Ahogy közösségi oldalukon fogalmaztak: a történet nem most kezdődött – és a miskolci táncosok már jóval korábban is történelmet írtak a hazai táncéletben.