Ugrás a tartalomra

Vakációra fel! Így búcsúznak az elsősök az első tanévtől

Létrehozva
Már csak néhány nap van hátra, és bezárulnak az iskolák kapui. Kezdődhet a vakáció!
Kép
Vakációra várva a Fazekasban
Közeleg a vakáció! Fotó: Mocsári László

A Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1.a osztályában jártunk. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan telt a kisiskolások első éve, és mivel töltik majd a nyári szünetet.

Nagyon szeretik az iskolát

Legnagyobb meglepetésünkre a gyerekek nem is várják annyira a vakációt, hiszen nagyon szeretnek iskolába járni. Ez bizonyára Andi néni és Szandi néni érdeme, akik az utolsó napokat is vidámsággal és felejthetetlen élményekkel töltötték meg.

– Az utolsó héten a tanulást már félretettük. A kirándulások, az erdei iskola, a szabadidős programok és a rajzolás kerültek a középpontba – mesélte Andi néni.

A gyerekek már nagyon izgatottan várták az utolsó napokat.

Szandi néni hozzátette: az iskola utolsó hete nagyon színesen telt, és sokat beszélgettek a gyerekekkel arról, mit terveznek a nyárra, sőt rajzokon is megörökítették elképzeléseiket.

A táblára is felkerült a VAKÁCIÓ felirat színes rajzokból, ahol minden "betű" egy közös emlék, kirándulás, szép élmény jelképe.

Kép
Vakációra várva a Fazekasban
VAKÁCIÓ!

Nyaralás a Balatonnál és a nagymamánál

Arról, milyen volt az első tanévük, és hogyan várják a nyarat, maguk az elsősök meséltek.

Erdős Virág:
– Nagyon kedvesek voltak a tanítónénik, jó sok barátom lett, és nagyon sokat okosodtam. A nyáron a nagymamámmal a Balatonra megyünk, ezt várom a legjobban.

Bónus Emma:
– Megtanultam olvasni és írni. Nyáron elmegyünk a Balatonra, és meglátogatjuk a mamit is.

Szatmári Alíz:
– Nagyon szeretek tanulni, és megtanultam írni, olvasni. Azért várom a nyarat, mert jó idő van, megyünk nyaralni, fürödni, és a nagyszüleimhez is ellátogatunk.

Erdei Áron:
– Megtanultam írni, olvasni, számolni és sportolni. Azért várom a nyarat, mert jó idő van, és elmehetünk a tengerpartra.

Steinbinder Boglárka:
– Nagyon szeretek matekozni, olvasni és kirándulni az osztállyal. Azért jó a vakáció, mert jó idő van, és sokat lehet játszani. A kedvencem a fogócska a természetben.

Preview Image
Vakációra várva a Fazekasban. Mocsári László galériája.

A kisdiákok nagyon várják a Fazekas napot, amikor az egész nap a mókáról, a játékról és a sportról szól. Lesz ugrálóvár, hajfonás, henna, csillámtetkó, számítógépes játékok, majd festékfutás és habparti koronázza meg a napot.

Ezután jöhet a jól megérdemelt VAKÁCIÓ!

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.