Ugrás a tartalomra

Vasgyári múltidéző

Létrehozva
Filmnézés után a vasgyári utcák történeteit idézték fel.
Kép
vasgyar-top-plusz-12.jpg

A hely, ahol élek – Vasgyár. Ez volt a címe annak az összejövetelnek, amelyet szerda délután tartottak Miskolcon, a Vasgyári Közösségi Házban. A Miskolci Kulturális Központ és a Miskolczi Pincék Asztaltársasága közös által szervezett program, az "Együtt a helyi közösségekért!" projekt keretében valósult meg. Az érdeklődők részleteket tekintettek meg a Munkások 1970 című filmből, majd kvázi kerekasztalszerű beszélgetésen idézték fel a vasgyári városrész jelenlegi utcáit, tereit, elnevezéseit, illetve azok múltját.

Preview Image
Vasgyári múltidéző. Rogosz Péter galériája.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.