Ugrás a tartalomra

Autóbuszvezető-tanulókat keres az MVK, a képzés teljes költségét a társaság állja

Létrehozva
Újabb munkalehetőséget hirdetett meg az MVK Zrt.: autóbuszvezető-tanulókat várnak, akik akár már „B” kategóriás jogosítvánnyal is jelentkezhetnek. A sikeres pályázók a képzés ideje alatt is fizetést kapnak, a tanfolyam teljes költségét pedig a közlekedési társaság vállalja.
Kép
busz MVK

A jelentkezés feltétele a betöltött 21. életév, valamint legalább két éve érvényes „B” kategóriás vagy „C” kategóriás vezetői engedély. Az egészségügyi alkalmasság és a PÁV II. minősítés megszerzésében az MVK segítséget nyújt.

A képzés időtartama a jelentkező előképzettségétől függ: „B” kategóriáról várhatóan 7-8 hónap, míg „C” kategóriáról 4-5 hónap alatt szerezhető meg a szükséges képesítés. A résztvevők 2,5 éves tanulmányi szerződést kötnek, amelynek keretében az MVK finanszírozza a „D” kategóriás jogosítvány és a GKI igazolvány megszerzését.

A tanfolyam idején a résztvevők bejelentett, napi nyolcórás foglalkoztatásban dolgoznak, és bruttó 322 800 forintos havi alapbért kapnak. Emellett díjmentesen használhatják az MVK járatait.

A három hónapos próbaidő leteltét követően további juttatások is járnak, többek között SZÉP-kártya, vállalati országbérlet, valamint ingyenes utazási lehetőség a munkavállaló közeli hozzátartozói számára is az MVK járatain.

A társaság olyan jelentkezőket vár, akik jó kommunikációs és konfliktuskezelő készséggel rendelkeznek, valamint önálló munkavégzésre képesek.

A képzés sikeres befejezése után az autóbuszvezetők bruttó 2500 forintos órabérrel kezdhetnek, amely a különböző pótlékokkal együtt vezényléses munkarendben meghaladja a bruttó 3000 forintos órabért is.

Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet fényképes önéletrajz elküldésével az mhhrpalyazat@miskolcholding.hu e-mail-címre. Az önéletrajzot benyújtó jelentkezőket július 3-án, pénteken 9 órára várják az MVK Zrt. toborzó napjára, ahol részletes tájékoztatást kapnak a képzésről, valamint feltehetik kérdéseiket. A kiválasztási folyamat három részből áll: személyes beszélgetésből, írásbeli tesztből és tesztvezetésből.

Címkék

Ez is érdekelhet

Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.
Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatója_Fotó: Mocsári László
Több mint szlogen: így működik egy város
MiskolcKultúra
Nem a hangzatos szlogenek, hanem a mindennapi élmények mutatják meg igazán, mennyire működik jól egy város – erről is szó esett Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatóján.
Miskolcon egyeztettek a könyvtárak jövőjéről
Miskolcon egyeztettek a könyvtárak jövőjéről
MiskolcKultúra
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár adott otthont a könyvtári stratégiáról szóló szakmai műhelynek, melyben négy megye könyvtárosai vettek részt.