Ugrás a tartalomra

Miskolcot érintő fontos gyermek- és oktatásügyi kérdésekről egyeztetett Budapesten a polgármester

Létrehozva
Dr. Kereki Judittal, a kora gyermekkori jólétért felelős államtitkárral tárgyalt Tóth-Szántai József polgármester, Nagy Boglárka aljegyzővel közösen, Budapesten, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban.
Kép
toth-szantai_jozsef_kereki_judit-allamtitkarral.jpg
Tóth-Szántai József polgármester és Nagy Boglárka aljegyző Kereki Judit államtitkárnál. Fotók: Tóth-Szántai József Facebook

Közösségi oldalán tette közzé Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, hogy a kora gyermekkori jólétért felelős államtitkárral tárgyalt Budapesten. 

"A megbeszélésen áttekintettük a MIOVI működését, valamint azt, milyen lehetőségeink vannak arra, hogy a rendszert még hatékonyabban működtessük a miskolci családok érdekében" - írta. 

"Beszámoltam azokról az intézkedésekről is, amelyeket az elmúlt hónapokban vezettünk be a gyermekétkeztetés területén: megemeltük a bölcsődék, óvodák és iskolák étkeztetési fejadagját, emellett javítottunk az ételek minőségén is" - fejtette ki. 

Kép
Polgármester Kereki Judit államtitkárnál

"Szóba került Lyukó helyzete is. Egyetértettünk abban, hogy ezen a területen csak összehangolt szakmai, szociális és intézményi együttműködéssel lehet tartós eredményeket elérni" - osztotta meg. 

"A gyermekeket érintő ügyekben nincs helye politikai vitáknak. Ezekben a kérdésekben együttműködésre, felelősségvállalásra és közös munkára van szükség. Mi ezt az utat járjuk" - hangsúlyozta. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.