Interjúalanyunk a kezdetektől, sőt, a kultúrára való igény megjelenésétől mesélte el a Bartók Béla Művelődési Ház történetét. Bemutatta, hogyan nőtt ki a Jószerencse Dal- és Önképzőkörből a miskolci vasgyári közösség kulturális élete, miként épült fel a dolgozók támogatásával 1940-re a művelődési ház, majd hogyan bővült új szárnnyal és közösségekkel. Szó esett a festőkről, fotósokról, táncosokról, modellezőkről, a Pécsi Sándor Guruló Színházról és az épület fénykoráról is, amely évtizedeken át a diósgyőri közösségi és kulturális élet egyik meghatározó helyszíne volt.
Ágotai József, a Bartók Béla Művelődési Ház Egyesület elnöke elmondta, a hetvenes években már annyi úgynevezett önképző kör működött az épületben, hogy nem maradt hely újabbaknak. – A hetvenes évek végén az akkori gyárvezetés, a DIGÉP, a szakszervezet és a városi tanács úgy döntött, hogy szükség van egy új művelődési házra, mert a csoportok a Bartók épületét is kinőtték. Az új épületnek az eredeti neve Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási Központ volt, aminek rövidítése DVMOK – mondta. (Ezt ma már csak Vasas néven ismerjük – szerk.) – Mi csak „szentélynek” hívtuk. A süket szobától kezdve minden volt benne. Mozgatható falakkal alakították ki az emeleti szinteket, így a nagy termeket kisebb helyiségekre lehetett osztani oktatási és más célokra. Harminc százalékban az LKM volt a tulajdonos, húsz százalékban a DIGÉP, húsz százalékban a városi tanács, harmincban pedig a szakszervezet. Az átadást követően a könyvtár nagy része odaköltözött, és a csoportok jelentős része is átkerült. Itt maradtak a kisebb közösségek, például a festők és más kisebb szakkörök – sorolta, hozzátéve, ott volt a Vasas Nyugdíjas Klub és a Szamovár Bár is, amit a Vasas előterében tartottak, és nagyon sokan szerették.
Úgy működtették, hogy nem is az övék volt
Társadalmi munkában dolgoztak
Mint azt Ágotai József elmondta, a szakszervezeti fenntartású művelődési intézményeket egy országos szervezet fogta össze, amit ma Területi Művelődési Intézmények Egyesületének (TEMI) hívnak. – A rendszerváltáskor mintegy 300 volt szakszervezeti művelődési intézmény volt, amely ehhez tartozott. A korábbi normatív támogatásokat elvonták a szakszervezetektől és ez a szervezet kapta meg, de ennek az lett a következménye, hogy egyre kevesebb lett a támogatás. 2000-re már komoly problémák voltak. Én 2001 februárjában vettem át a művelődési ház vezetését. Akkor úgy fogalmaztak nekem, akik felkértek a munkára, hogy csak egy rövid időre kellene átvennem, mert majd hoznak ide valakit. Ez nem történt meg. Mivel azonban én egészen a gyárbezárásig, 2010-ig a Vasgyárban dolgoztam, csak délután, a munka után jöttem le, és így próbáltam ellátni az igazgatói feladataimat a Bartókban. Ráadásul 2001 és 2010 között ezt teljesen ingyen csináltam. 2010-ben, amikor a gyár bezárt, azt mondtam, hogy ingyen már nem csinálom. Az akkori középfokú minimálbér körülbelül 200 ezer forint volt, annyiért vállaltam el. Az átvételkor rögtön azzal szembesültünk, hogy többmilliós hiányok vannak, meg lekötött szerződések, amik vitték a pénzt – sorolta a problémákat az elnök, utalva ezzel egy 2001-ben szerinte magasnak számító, havi 90 ezer forintos könyvelési díjra, holott ahogy ő mondta, szinte fillérekért, társadalmi munkában vállalták a feladatokat a ház körül dolgozók is. – Mikor sorra rendbe tettük az említett problémákat, akkor elkezdtek visszajönni a csoportok, amelyek már nem nagyon jártak a bizonytalanság miatt – nyilatkozta.
