Ugrás a tartalomra

Ez a darálás kötelező volt

Létrehozva
Rengeteg iratot semmisítettek meg hétfőn.
Kép
valasztasi_iratok_megsemmisitese_260713_hcs-8.jpg
Fotók: Horváth Csongor

Törvény kötelezi a polgármesteri hivatalokat arra, hogy az országgyűlési választásokat követő 90. napon semmisítsék meg a választási iratokat.

Kép
valasztasi_iratok_megsemmisitese_260713_hcs-12.jpg

Ez július 13-án, hétfőn történt meg. A rengeteg dokumentumot a Hunyadi utcai hivatal ferdetetős tárgyalójában tárolták – a helyiség gyakorlatilag teljesen megtelt a 130 miskolci szavazókörből származó papírokkal, amiket aztán a Petőfi utca 39. szám alatti, régi házasságkötő teremhez szállítottak megsemmisítésre.

Kép
valasztasi_iratok_megsemmisitese_260713_hcs-13.jpg

A folyamatot a város aljegyzője is figyelemmel kísérte. Nagy Boglárka a minap.hu érdeklődésére elmondta, a jogszabályok előírják, hogy a választás során keletkezett iratokat – így többek között az ajánlóíveket, a szavazólapokat, a szavazóköri névjegyzékeket, az azokkal kapcsolatos kérelmeket, valamint az azok elbírálása során keletkezett döntéseket, továbbá a jogszabályban meghatározott adatszolgáltatások adatait – meg kell semmisíteni.

Kép
valasztasi_iratok_megsemmisitese_260713_hcs-16.jpg

Hozzátette: a választási törvény ugyanakkor rendelkezik arról is, hogy a szavazóköri jegyzőkönyvek és a választási eredményt megállapító jegyzőkönyvek nem semmisíthetők meg. Ezeknek a dokumentumoknak az első példányát a szavazást követő 90 nap elteltével a Magyar Nemzeti Levéltárnak kell átadni.

Ez is érdekelhet

Közeledik a határidő, eddig lehet jelentkezni az ingyenes szünidei gyermekétkeztetésre
MiskolcOktatás
Ingyenesen biztosítja a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére a miskolci önkormányzat a szünidőben – olvasható a miskolc.hu oldalon.
minap indító
Napsütés igen, eső nem jellemző a hét elején
Miskolc
Reggelente hideg lesz.
Dolgoznak a Kis-Hunyadon
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Keresztül a Szaturnusz gyűrűjén – különleges csillagpartira várják az érdeklődőket Miskolcon
Miskolc
A csillagparti középpontjában ezúttal a Naprendszer egyik leglátványosabb bolygója, a Szaturnusz és annak lenyűgöző gyűrűrendszere áll.