Ugrás a tartalomra

Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe

Létrehozva
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba. Az ingyenes programon az érdeklődők nemcsak megismerhetik a görög hagyományokat, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatják a lépéseket.
Kép
Grizzly - görög táncház
Görög táncház. Fotó: Osztie Tibor

A rendezvény 18 órakor a zeibekiko tánc történetét bemutató előadással kezdődik. Sarantis Mantzourakis előadásából a résztvevők megismerhetik a görög kultúra egyik legismertebb táncának eredetét, jelentését és hagyományait. Az előadó az este során élő zenével is közreműködik, így a program a görög dallamokat is közelebb hozza a közönséghez.

Az előadást követően Nikákisz Szofoklész mutatja be a zeibekikót, amelyet hagyományosan a férfiak táncaként tartanak számon. A bemutató után a közönség is bekapcsolódhat a programba: kezdetét veszi a görög táncház, ahol bárki kipróbálhatja a lépéseket, előzetes tánctudás nélkül is.

A szervezők célja, hogy közelebb hozzák a görög kultúrát a miskolci közönséghez, és egy kötetlen, közösségi élményt teremtsenek, ahol a zene és a tánc összeköti a résztvevőket. A háromórás program során a kíváncsi érdeklődőktől a görög kultúra iránt elkötelezett látogatókig mindenkit szeretettel várnak.

A görög táncház pénteken, 18 és 21 óra között várja az érdeklődőket a Csengey-kertben. A részvétel ingyenes.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.