Ugrás a tartalomra

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat

Létrehozva
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Kép
fa_locsolas_polgi_facebook.jpg

Miskolc egyik legnagyobb értéke a zöld környezete, amely ebben az extrém melegben különös figyelmet igényel - írja közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. 

A Bükk lábánál élve talán természetesnek vesszük, hogy Miskolcon mindenütt körülvesznek bennünket a fák, parkok és virágok. Ez azonban nemcsak adottság, hanem hatalmas feladat is: a Városgazda nap mint nap óriási terület gondozásáról gondoskodik - hangsúlyozza.  

Az elmúlt hetek rendkívüli hősége és a csapadékhiány azonban már komolyan próbára teszi a növényeinket. A Városgazda munkatársai folyamatosan locsolnak: közel 40 ezer egynyári virágról, mintegy 50 ezer cserjéről, a meglévő faállomány mellett pedig az elmúlt három évben elültetett 600 fiatal fáról is gondoskodniuk kell.
Ez óriási feladat. Most pedig még nagyobb - sorolja.

Kép
Városgazda fa locsolása. Fotó: Tóth-Szántai József Facebook
A Miskolci Városgazda munkatársai rendszeresen locsolják a fákat, de ez sem elég. Fotó: Tóth-Szántai József Facebook

30 fok felett egyetlen fiatal fának heti két-három alkalommal 30–50 liter vízre van szüksége. A locsolóautók folyamatosan járják a várost, de ebben a rendkívüli hőségben vannak növények, amelyek így is nehezen bírják a terhelést. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben - hívja fel a figyelmet.

Ezért most arra kérem a miskolciakat: ha van a házuk, társasházuk vagy üzletük előtt egy fa, és megtehetik, segítsenek gondoskodni róla. Kora reggel vagy este öntözzék meg!

- kéri Tóth-Szántai József. 

A Városgazda teszi a dolgát, kollégáink reggeltől estig dolgoznak azon, hogy megóvjuk Miskolc növényeit, de azt kérem, aki teheti, segítsen. Most minden segítség számít. Köszönöm azoknak a miskolciaknak, akik velünk együtt vigyáznak a város fáira és növényeire - fogalmaz. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
UmaMiskolc, CineFest, Ars Sacra, avasi lépcsőfutás és Sörfesztivál: színes programok várnak hétvégén
MiskolcSportÉletmódEgészségEgyházSzabadidő
Zenés esték, koncertek, gasztronómiai programok, sportesemények és családi rendezvények várják a miskolciakat ezen a hétvégén.
Csőcsere a Klapkán
Miskolc útjain most erre kell figyelni: több utcában is munkálatok zajlanak
Miskolc
A Klapka György utcában meghibásodott egy távhővezeték, a munkálatok miatt ideiglenes sávlezárásra kell számítani.
Két rangos elismeréssel tér haza Miskolcról Kevin Macdonald
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Az Oscar-díjas skót rendező Miskolc város díszpolgára lett, és átvehette Az európai mozi nagykövete díjat is a CineFesthez kapcsolódó csütörtöki ünnepségen.
Lakóház gyulladt ki Miskolcon
MiskolcHavaria
Teljes terjedelmében égett egy lakóház csütörtök este Miskolcon, a Híd dűlőnél.