A sajószentpéteri születésű Tóth-Simon Károly, a miskolci Golgota Keresztény Gyülekezet egyik lelkipásztora, a Nyitott Ajtó Baptista Központ hitéleti igazgatóhelyettese és három gyermek édesapja.
A protestáns, evangéliumi, családias Golgota gyülekezet a hatvanas években jött létre Chuck Smith lelkipásztor alapításával, annak az ébredési mozgalomnak az eredményeként, amelyben hippik is százával tértek meg az Egyesült Államokban, mert befogadták őket. A modern, gitáros dicsőítő zenének az alapjai szintén a Golgotától eredeztethetők.
Bár Miskolcon kevesen tudják „Kareszről”, de gyermek- és fiatalkorában Jehova Tanúi tagja volt, majd Jézus Krisztus megismerésével keresztény lett. Erről a folyamatról beszélgettünk vele a miskolci Golgota gyülekezet imaházában és mivel régebb óta ismerjük egymást, tegeződtünk.
Hogyan találkoztál először Istennel, az egyházzal, a vallással?
Nehéz rekonstruálni. Ahogy visszagondolok, nem találok olyan pontot, amikor azt mondtam volna, hogy eddig nem hittem Istenben, innentől kezdve pedig már igen. Gyermekkoromtól fogva természetes volt számomra az, hogy ahogy egy családban van apa és anya, úgy létezik Isten. Ahogy a szülőkkel kommunikálhatunk, úgy vele is, csak egészen más dimenzióban. Az egyetlen mód, ahogy akkoriban Őt meg tudtam szólítani, ha a Mi Atyánkot imádkoztam. Nem állítanám, hogy már gyermekkoromban nagyon foglalkoztatott a teológia, de az evidens volt számomra, hogy Isten létezik. Erről az alapról indulva kezdett el az életemben kiteljesedni a hitnek és a spiritualitásnak a vonala.
A családodban volt-e valaki, aki a hitben példaként járt előtted?
Édesapámat reformátusnak, édesanyámat katolikusnak keresztelték, de édesapám ateista volt. Azt viszont valamiért nagyon fontosnak tartotta, hogy ő utána reformátusnak kereszteljenek meg. Ez nála nem a vallásról és hitről szólt, hanem inkább a férfiúi büszkeségéről és tekintélyéről, hogy úgy legyen, ahogy ő jónak látja. Édesanyám római katolikus családból származott és a felmenői is gyakorló vallásos emberek voltak, akik jó példaként jártak előttem. A mezőgazdasági munkájuk mellett a hitet is igyekeztek napi szinten megélni.
Mi az, ami vonzott abban, hogy később egy vallásos közösséghez tartozz?
Jött egy törés az életünkben. 8 éves koromban édesapám váratlanul, fiatalon, 46 évesen meghalt az alkoholizmusa miatt. Sokat hangoztatta anno, hogy „Ebben a családban én vagyok az Isten!” A helyén keletkezett egy vákuum, amit igyekeztem betölteni valamivel. Ez volt az a pont, amikor az édesanyámmal elkezdtünk komolyabban a vallás témájával foglalkozni és feltenni olyan egzisztenciális kérdéseket, mint hogy Mi az élet értelme?, Van-e valami a halálon túl?, Milyen pluszt ad az ember életében, hogyha hisz Istenben és megpróbál vallásos életet élni? Tájékozottabbak szerettünk volna lenni a Bibliával kapcsolatban, ezért elmentünk először Reisinger János irodalomtörténész, ismert magyar bibliatanító előadássorozatára Sajószentpéterre, ahonnan származom. Amikor az érdekes sorozatnak vége lett, akkor kerültünk kapcsolatba Jehova Tanúival. Azzal tudtak megfogni bennünket, hogy láthatóan ismerték a Szentírást és válaszoltak az összes bennünk felvetődött kérdésre.
Az nem merült föl bennetek az édesanyáddal, hogy esetleg egy történelmi egyházhoz bekopogtassatok?
Tudatosan nem merült föl, de ez nem is egy tudatosan irányított folyamat volt részünkről. Inkább úgy tudnám leírni, mint, amikor az ember túl közel merészkedik egy folyó partján a vízhez és egyszer csak belesodródik. Utána a sodrás pedig már viszi magával. Tehát nem kezdtünk tudatosan egy templomot, illetve gyülekezetet keresni, ahová járhatnánk, mert Jehova Tanúi házhoz jöttek és kopogtattak az ajtónkon. Elindult velük a párbeszéd és ebben a közös bibliatanulmányozásban és gondolkodásban tudták úgy irányítani a gondolatainkat, hogy lássuk be, nem egy másik történelmi, vagy evangéliumi gyülekezetben, hanem közöttük van a helyünk. Az ő teológiai felfogásuk szerint mindenki más rosszul gondolkodik.
Mit tanítanak Jehova Tanúi és miben különbözik ez a keresztény teológiától?
A Bibliának egy nagyon sajátos tanítását vallják. A bibliamagyarázatuk egy része megállja a helyét. Például, amikor szerető Istenről beszélnek és arról, hogy az embernek megváltásra van szüksége. Továbbá, hogy a Teremtővel imádság, bibliaolvasás, gyülekezeti közösség által kerülhetünk kapcsolatba. Viszont, amiatt nem lehet őket egyértelműen keresztény közösségnek tekinteni, mert a történelmi és evangéliumi egyházak által elfogadott niceai-konstantinápolyi Apostoli Hitvallást, valamint az újszövetségi tanítást elvetik, például olyan kardinális kérdésekben, mint Jézus Krisztus személye. Azt mondják, hogy Jézus nem Isten, hanem az Úr első teremtménye és Mihály arkangyallal azonosítják. Szerintük a Szentlélek nem személy, hanem „Isten tevékeny ereje,” vagyis pusztán egy személytelen erő. Emellett abban hisznek, hogy csak 144 ezer ember jut a mennybe és mindenki más a Földön fog örökké élni és nincs üdvbizonyosságuk sem. Úgy gondolják, hogy hiába ismeri meg valaki az igazságot, akkor sem lehet biztos benne, hogy a mennybe kerül, mert nem hit, hanem a jó cselekedetek által nyerhet üdvösséget.
Mi fogott meg Jehova Tanúi közösségében?
8-9 éves voltam, amikor kapcsolatba kerültünk velük. Néhány alkalom után, amikor eljöttek hozzánk és beszélgettünk, előkerült a Biblia. Emellett kiadványok, könyvek, füzetek, amiből segítettek értelmezni a Szentírást és az ő teológiai meggyőződésükre jutni. Meghívtak a gyülekezetükbe, ahol alapvetően kedves közeg fogadott bennünket. Szépen felöltözött emberekkel találkoztunk, akik nem vallásoskodtak, hanem tanulni akartak. Mivel az édesapámat korán elvesztettem – aki ráadásul, amíg élt sem tudott mintaszerű apa lenni – nagyon megkapó volt számomra, hogy Jehova Tanúinál hitben nálam érettebb férfiak példaként jártak előttem, akiknek a tudása és szolgálata tetszett nekem. Új barátokat is találtam ebben a közegben, bár eleinte cikinek éreztem a többi haverom előtt, hogy elkezdtem gyülekezetbe járni, ráadásul olyanba, amiről mindenkinek megvan a véleménye. Idővel azonban átbillent a mérleg annyira, hogy ezt már fel mertem vállalni mások előtt is és nem számított a véleményük. A meggyőződésem teljesen belülről fakadt, külső kényszerek nélkül.
Milyen feltételei vannak annak, hogy valaki teljes értékű Jehova tanúja legyen?
Létezik egy teológiai és életviteli feltételrendszer, de ezek nem teljesíthetetlen dolgok. Az utóbbi arra vonatkozik, hogy összhangban éljünk a bibliai irányadó mércékkel, amelyek egyébként a keresztény felekezetekben is fontosak. Például, hogy ne részegeskedjünk, ne legyünk erőszakosak, ne hazudjunk, és ne lopjunk. Emellett lényeges, hogy megismerjük Jehova Tanúi tanításait, tekintsük igaznak, valljuk a sajátunknak és alkalmazzuk a gyakorlatban. Ennek része, hogy el kellett különülnünk minden keresztény felekezettől és nem olvashattunk semmilyen keresztény könyvet, újságot, vagy nem nézhettünk keresztény TV-műsort, filmet. Nekem is el kellett mennem abba a református templomba, ahol gyermekkoromban megkereszteltek, hogy kérjem az egyházi nyilvántartásból való törlésemet.
Miért tartják ezt szükségesnek?
Ez Jehova Tanúi részéről egyfajta önvédelem, hiszen így a tagjaiknak az összes kapcsolata, gyakran a teljes családjuk, a gyülekezeten belül marad, ami megtartja a közösséget. Viszont, ha valaki kilép, onnantól kezdve Jehova Tanúi halott embernek tekintik, még csak nem is köszönhetnek neki, hanem az utcán inkább elfordítják a fejüket, ezért sokan ezt nem merik meglépni.
Milyen feladatokat kaptál tőlük?
14 éves koromban bemerítkeztem és bekapcsolódtam a szántóföldi szolgálatba. Ez azt jeleni, hogy a közösség „önkéntes propagandistái” járják a várost házról házra és beszélnek Jehova Tanúi tanításáról. Továbbá ingyenesen terjesztik az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat kiadványait, amelynek vezetőségét tévedhetetlennek tekintik. A „vének” nézeteit nem lehet vitatni, mert úgy gondolják, Isten csak rajtuk keresztül szól. A szántóföldi szolgálatból minden hónap végén le kell adni egy jelenléti ívet, hogy hány órát tölt az illető ezzel a munkával és hány folyóiratot, könyvet adott át érdeklődő embereknek. A gyülekezetben a férfiak felelőssége az, hogy az „istentisztelet” elején és végén imádkoznak. Ilyesmire is felkértek, illetve rövidebb 5-7 perces előadások megtartására, amelyek során gyakorlottabb szónokká válhattam. Amikor 18 éves koromban úgy döntöttem, hogy eljövök a gyülekezetből, az előtt álltam éppen, hogy kisegítő szolgának kinevezzenek, ami a gyülekezeti elöljáró első szintje.
Visszagondolva, károsnak tartod Jehova Tanúi működését?
Nem gondolom, hogy alapvetően deviáns lenne, de a kereszténység nem így működik. Jó értékeket is tanítottak nekem és egyfajta módszerességet. Bizonyos esetekben azonban Jehova Tanúi közössége tud káros is lenni, mert képes szétszakítani családokat, annak ellenére, hogy családközpontúságra törekszik. A kereszténységben a megtartó erő az Istennel megélt személyes kapcsolat. Jehova Tanúinak viszont nincs személyes kapcsolata az Úrral és Jézus Krisztussal, ezért nagyon szükségesek számukra az emberi szabályok. Összességében nem tartom hiábavalónak az ott töltött tíz évet, mert hozzásegített ahhoz, hogy ma az a hívő keresztény ember tudjak lenni, aki vagyok.
Hogyan kezdtél eltávolodni Jehova Tanúi tanításától?
Érettségi után bekerültem egyetemre és szociológiát tanultam. Az egyetemi tanulmányok abban segítenek az embernek, hogy megkérdőjelezze mindazt, amit addig gondolt a valóságról. Elkezdtem kritikusan, függetlenül gondolkodni és igyekeztem mindent megvizsgálni, amit mondtak nekem. Jehova Tanúi között volt egy barátom, aki gyülekezetvezetőként szolgált. Talált az interneten kritikus hangú tényfeltáró cikkeket a közösséggel kapcsolatban. Ezeken keresztül szembesültem vele, hogy Jehova Tanúinak olyan teológiai tévedéseik és társadalmi, világi tevékenységeik vannak, amelyek a Bibliával és annak értékrendjével nem egyeztethetők össze. Felmerült bennem, hogy azok, akikben addig feltétel nélkül megbíztam, nem méltók a bizalmamra. Azt kellett mérlegelnem, hogy mi fontosabb: egy valláshoz való kötődés és ragaszkodás, vagy Isten igazságának a megismerése. Nekem az utóbbi fontosabb volt és elkezdtem az Igét úgy olvasni, hogy összehasonlítottam az Őrtorony Társulat tanításával. A korábbi ráerőszakolt magyarázatokat elengedtem és a Szentírás tíz év olvasás után teljesen új könyvvé vált számomra, a maga lehengerlő bizonyítékaival és Krisztus-központúságával.
Mi vezetett odáig, hogy végül kiléptél?
Rádöbbentem, hogyha Istenhez közelebb akarok kerülni, akkor le kell szállnom erről a vonatról és egy másikra kell átszállnom. Nekem ez minden áldozatot megért. Emlékszem rá, amikor néhány Jehova Tanúival beszélgettem a bennem felmerülő kérdésekről. Szembesültek ők is tényekkel, de a közösség mechanizmusa miatt inkább a struccpolitikát választották, hiszen többségüknek a családtagjai is Jehova Tanúi voltak. Bár lehet találkozni olyanokkal, akik rájönnek ellentmondásaikra és kiábrándulnak, majd kilépnek, de nagyon kevesen vannak, akik ez után a csalódás után megmaradnak a hitben és beépülnek egy keresztény közösségbe. Inkább az ateizmus, vagy a magányos anonim kereszténység jellemző rájuk.
Mennyire engedtek el?
Eljöhet az a pont, amikor Jehova Tanúinak már nem fűződik érdeke ahhoz, hogy valakit megtartsanak, mert veszélyessé válik rájuk nézve. Amikor valaki túl sokat tud, kérdez, rendszerkritikussá válik, akkor belülről a rendszer az ellenségének tekinti. A kérdéseim után, amiket feltettem és azok után az eredmények után, amelyekkel a személyes kutatásomban jutottam, két út állt előttem: önszántamból elköszönök, vagy egy idő után kizárnak. Az előbbit választottam, 2004. áprilisában elköszöntem tőlük. Írtam egy levelet, amiben kinyilvánítottam, hogy akkortól nem szeretnék Jehova Tanúi lenni és a közösségükhöz tartozni. Két év múlva még meglátogatott két vezetőjük, hogy jobb belátásra térítsenek. Viszont akkor én már egy éve hívő, gyakorló, evangéliumi keresztény voltam, aki bizonyságot tudott tenni a hitéről és az istenkapcsolatáról. Úgy néztek rám, mintha csodabogár lennék és az utolsó mondatuk az volt, hogy „Károly, téged teljesen megszállt a sátán.” Utána illedelmesen megköszöntem nekik a látogatást és elváltunk egymástól. Azóta nem kerestek.
Lehet ezt részedről megtérésnek nevezni?
Azt gondolom, hogy mindig is ott volt az életemben Jézus Krisztus, de idővel egyre közelebbi lett a kapcsolatunk és már én is elfogadtam Őt. Mielőtt eljöttem Jehova Tanúitól, 18 éves koromban átéltem egy komoly megtérésélményt. Az egyik este az ágyban fekve rám szakadt az addigi életem bűneinek és gondolkodásának a súlya. Imádkoztam és átadtam az életemet Krisztusnak.
Hogyan találtál rá a Golgota Keresztény Gyülekezetre?
Abban az időben még nem volt közösségi média, hanem egy ex-Jehova Tanúi levelezőlistára iratkoztam fel. Az egyik jó ismerősöm onnan, aki a budapesti Golgotába járt, szólt, hogy novemberben fog jönni egy amerikai misszionáriuscsoport, akik hálaadási alkalmat szerveznek a miskolci lakásotthonban. Önkénteseket, fordítókat kerestek. Jelentkeztem és nagyon jó egy hetet töltöttünk együtt. Életemben először találkoztam akkor amerikai keresztényekkel, akik áldozatot hoztak azért, hogy nehéz sorsú gyerekek között szolgáljanak. Ajánlották nekem a miskolci Golgota Keresztény Gyülekezetet, ahová ők is eljártak vasárnaponként, amikor Magyarországon voltak. Miután beléptem a miskolci Golgotába, úgy éreztem, hogy hazataláltam, mert megtapasztaltam a Bibliához hű hitet és az Istennel való kapcsolatot. Másrészt olyan befogadó légkört, ahol nem azt nézték, hogy ki vagyok, honnan jöttem és hogy nézek ki, hanem szeretettel fogadtak az első perctől kezdve.
Hogyan találtad meg a helyed az új gyülekezetedben?
Eleinte nem volt könnyű dolguk velem! Jehova Tanúinál, ahol nagyon erős tekintélyuralmi rendszerben éltünk, sérültem annyit, hogy kimondatlanul, de ezek után már semmilyen földi tekintélyt nem fogadtam el magam fölött. Jött egy lázadó, fekete ruhás, rocker időszak az életemben. Így jelentem meg az első istentiszteleten a Golgotában is, de ellen ellenére szeretettel fogadtak, ahol egy idő után újra bemerítkeztem. Bár Jehova Tanúival teljesen megszakadt a kapcsolatom, de kaptam új barátokat és testvéreket. Éppen úgy, ahogy Jézus is megígérte azoknak, akik érte elhagytak mindent, hogy százannyival ajándékozza meg őket. Akkor még élt az édesanyám, aki két év múlva szintén eljött Jehova Tanúitól. Ő is csatlakozott a mostani gyülekezetemhez, megtért és hitben élte le az életét.
Hogyan lettél a miskolci Golgota gyülekezet lelkipásztora?
Nekem ugye nem volt édesapám, de a miskolci Golgota akkori lelkipásztora, Madarász István felkarolt és támogatott. Elfogadott, ugyanakkor jobbító szándékú kritikát is megfogalmazott velem szemben. A lelkészi elhívásomat Angliában kaptam egyetem alatt, ahol két hónapig önkénteskedtem egy bibliaiskolában. Az egyik imaalkalmon úgy éreztem, hogy Isten megszólít, hogy legeltessem az Ő nyáját. Akkor még nem tudtam elképzelni, hogy ez hogyan valósulhat meg, de nyitott voltam rá. Aztán, amikor hazajöttem, a lelkipásztorom azzal fogadott, hogy szeretné, ha kétheti váltásban vele együtt hirdetném az Igét, ami számomra óriási megtiszteltetés volt. 2011 óta, amióta meghalt, lelkipásztor vagyok a miskolci Golgota Keresztény Gyülekezetben és csak ezt követően szereztem teológiai diplomát. Jelenleg Madarász András lelkipásztor társammal közösen pásztoroljuk önkéntes munkában ezt a gyülekezetet. Ma már nem tekintem az identitásom részének, hogy tíz évig Jehova tanúja voltam, hiszen azóta jóval hosszabb idő telt el.
Milyen az arculata a miskolci Golgota gyülekezetnek?
A kezdetekhez és Jézus Krisztushoz hasonlóan a mai napig az az alapja a Golgotának, hogy befogadunk olyanokat, akiket a társadalom nem képes, és a hagyományos keresztény gyülekezetek sem tudnak velük mit kezdeni. Évente ötezer kilogramm pékárut osztunk szét. Többek között hajléktalanoknak osztunk élelmiszert minden vasárnapi istentisztelet előtt, amin keresztül egyre többen megtérnek és csatlakoznak a gyülekezethez. De például jár hozzánk egy olyan gyülekezeti tag is, aki megtérése előtt skinhead volt.
Milyen a szabad gondolkodáshoz való hozzáállása a Golgota gyülekezetnek a Jehova Tanúihoz képest?
A miskolci Golgota Keresztény Gyülekezetben nagyon fontosnak tartom, hogy gondolkodásunkban Szent Ágoston nyomán a következő alapelvet követjük: „a nagy dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet.” Meghúzzuk azt a határt, hogy mi az a keresztény hitben, amiben jó, hogyha egyféleképpen gondolkodunk: Jézus személye, a megváltás, a Biblia, mint Isten Igéje. Viszont vannak a Szentírásban kétértelmű dolgok, amelyeket a más-más keresztény felekezetek másképpen értenek. Ezek másodlagos fontosságú kérdések, amiről nem éri meg vitatkozni, mert fontosabb annál, hogy milyen felekezethez tartozunk, hogy keresztények vagyunk és Krisztust követjük. Ugyanakkor lehetnek egy-egy gyülekezeten belül is eltérő álláspontok bizonyos témákban, amelyeket szeretetben lehet kezelni, mert ez nem kritika és a közös célunkat nem változtatja meg. Tehát nem csak azt tartjuk igaznak, amit a vezető lelkipásztorok mondanak.
Mit mondanál, hogyan érdemes a keresztényeknek Jehova Tanúihoz viszonyulni?
Szerintem nem érdemes győzködni őket, vagy teológiai vitába bocsátkozni velük, mert bár nem mindig jó vitapartnerek, de gyakran sokkal felkészültebbek a kardinális kérdésekben, amelyek elő szoktak jönni a beszélgetésekben. Ami a leghatékonyabb az a bizonyságtétel arról, hogy Jézus Krisztus a Megváltó, akivel személyes kapcsolatunk lehet, és ha Őt és a megváltását elfogadjuk, üdvösséget nyerünk. Tehát a legjobb, amit tehetünk, ha beszélünk a hitünkről és annak személyes megéléséről.
