Ugrás a tartalomra

30 éve a gondoskodás szolgálatában: 8 ezer beteg és egymillió adag melegétel Miskolcon

Létrehozva
Harminc éve a rászorulók menedéke a Csilla von Boeselager ház Miskolcon. Szentmisével, megemlékezéssel és díjátadóval ünnepeltek.
Kép
30 éves a Csilla von Boeselager ápolási otthon
Csiba Gábor beszélt a Csilla von Boeselager ház indulásáról. Fotó: Mocsári László

Harminc éve, 1996. augusztus 23-án nyitotta meg kapuit Miskolcon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csilla von Boeselager házának ápolási otthona. Az ország első kórháztól független ápolási intézménye azóta több mint 8 ezer betegnek nyújtott biztonságot, gondoskodást és otthont.

A miskolci máltai közösség története még korábbra nyúlik vissza. A helyi csoport 1990. június 16-án alakult meg mintegy hatvan önkéntessel, akik között orvosok, pedagógusok és fizikai munkások is voltak. Első közösségi bázisukat a várostól kapott, elhanyagolt felsőmajláthi iskolaépületben alakították ki, ahol ruha- és élelmiszerosztással, hajléktalanellátással és szakmai segítségnyújtással kezdték munkájukat.

A Köln utcai intézményhez vezető út 1994-ben kezdődött, amikor a miskolci polgármesteri hivatal telket adományozott a szeretetszolgálatnak. Az építkezéshez szükséges 75 ezer német márkás kezdőtőkét Csilla von Boeselager bárónő gyűjtötte össze Németországban. A ház megnyitását azonban már nem érhette meg, az intézmény mégis az ő nevét viseli.

Egy ház, amely sokféle segítséget ad

Az ápolási otthon kezdetben 60 ágyon működött. Az itt kialakított ellátási forma akkor teljesen újdonságnak számított, működésének jogszabályi hátterét is ekkor teremtették meg. A máltai modell később más hasonló intézmények és kórházi krónikus ápolási osztályok számára is mintául szolgált. 2010-ben tíz, ápolásra szoruló hajléktalan ember számára alakítottak ki férőhelyeket, idén pedig újabb négy ággyal bővült a kapacitás, így ma 74 beteg ellátásáról gondoskodnak.

A ház ma már nemcsak ápolási otthon. Itt működik a máltai népkonyha, ahol naponta 115 adag meleg ételt osztanak ki, fennállása óta pedig közel egymillió adag étel jutott el a rászorulókhoz. Az épületben 25 férőhelyes idősotthon és Szent Erzsébet-kápolna is működik.

Csilla bárónő ennek a hivatásnak szentelte az utolsó éveit

A jubileum alkalmából Csilla von Boeselager bárónő lánya, Ildikó levélben köszöntötte a miskolci közösséget. Mint írta, édesanyja élete utolsó éveit ennek a hivatásnak szentelte, és minden tehetségét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felépítésére fordította. A család számára ez egyszerre jelentett büszkeséget és áldozatot, hiszen édesanyjuk munkája miatt sok időt töltött távol otthonától.

Nem csupán egy csodálatra méltó anya gyermekeinek és egy fontos feladat örököseinek érezzük magunkat, hanem valóban olyan embereknek is, akik személyesen is sokat tettek hozzá ehhez a munkához

– írta Ildikó, hozzátéve: különösen öröm és megtiszteltetés számukra, hogy harminc év után is szeretettel és hűséggel őrzik édesanyja emlékét Miskolcon.

Preview Image
30 éves a Csilla von Boeselager ápolási otthon. Mocsári László galériája.

Az ünnepséget díjátadóval zárták, ahol oklevelet és emlékérmet kaptak a legrégebbi dolgozók.

Díjazottak:
Zsova Tímea
Vaszily-Hegyi Valéria
Spisák Jánosné
Krajnyák-Moldován Krisztina
Hudik Zsuzsanna
Valamint megköszönték Pitti Katalin énekművész közreműködését.

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.