Ugrás a tartalomra

Szelíd motorosok a serdülőkre leselkedő veszélyek ellen

Létrehozva
Emlékszik a Szelíd motorosok főhőseire, Billyre és Wyattra, akik egy sikeres drogbizniszt követően Harley-Davidsonjaikon indulnak útnak Los Angelesből New Orleansba, a helyi Mardi Gras fesztiválra? A szabadságot azonban nem találják meg, útjuk tragikus véget ér.
Kép
Serdülőkre veszély elődás_Mocsári László
Előadás a serdülőkre leselkedő veszélyekről. Fotó: Mocsári László

A film történetén keresztül is szerette volna felhívni a fiatalok figyelmét a serdülőkor veszélyeire Dr. Magyar Erzsébet csecsemő- és gyermekgyógyász, pszichoterapeuta. Az alkohol, a dohányzás és a drogfogyasztás olyan kockázati tényezők, amelyek ebben az életkorban különösen komoly veszélyt jelenthetnek az egészségre. Ezekre hívja fel a figyelmet az a program is, amelyet a miskolci önkormányzat konzorciumi együttműködés keretében szervez.

A kezdeményezésben részt vesz a Miskolci Házi Gyermekorvosok Egyesülete is. A TOP Plusz pályázat keretében olyan ismeretterjesztő előadások megtartására nyílik lehetőség, amelyek a fiatalokat érintő egészségügyi és életmódbeli kockázatokkal foglalkoznak. Az egyik kiemelt téma a serdülőkor veszélyeztető tényezői.

Kép
Dr. Magyar Erzsébet csecsemő- és gyermekgyógyász, pszichoterapeuta. Fotó: Mocsári László
Dr. Magyar Erzsébet csecsemő- és gyermekgyógyász, pszichoterapeuta. Fotó: Mocsári László

A témában Dr. Magyar Erzsébet tartott előadást szerda délután a Földes Ferenc Gimnázium diákjainak. A doktornő régóta foglalkozik serdülőkorúakkal. Az előadás célja az volt, hogy a fiatalok ne csupán kortársaiktól halljanak az alkoholról, a dohányzásról és a kábítószerekről, hanem hiteles információkat is kapjanak azok rövid és hosszú távú egészségkárosító hatásairól.

A szakemberek szerint a kortársközösségekben gyakran elsősorban az egyes szerek állítólagos pozitív hatásai kerülnek előtérbe, ami könnyen ösztönözheti a fiatalokat a kipróbálásra. Ezért különösen fontos, hogy tisztában legyenek a szerhasználat rövid és hosszú távú következményeivel.

Ahogy a mai élet felpörgött ahhoz képest, amikor én egyetemista voltam a hatvanas években, és elindult a hippimozgalom, vele együtt pedig a drogok terjedése, ma már azt gondolom, hogy egy atomkorszakban élünk. Többet kell erről beszélni, mert ez olyan veszélyeztető tényező, amely visszafordíthatatlan károkat okozhat a szervezetben, és különösen veszélyes abban az életkorban, amelyben ti vagytok

– hangsúlyozta a doktornő.

Mint mondta, a fiatalok szervezete, különösen az idegrendszerük, még intenzív fejlődésben van. Az agy bizonyos területeinek fejlődése a húszas éveik közepéig is folytatódik, ezért a serdülőkorban különösen fontos a káros hatások megelőzése.

A diákok közül többen egészségügyi pályára készülnek, ezért számukra is különösen fontos, hogy tisztában legyenek a különböző szerek veszélyeivel.

Az előadás során a drogok és az alkohol mellett nemcsak a hagyományos dohányzásról esett szó, hanem az újabb dohányzási formákról és eszközökről is. A szakember kitért arra is, hogy a kortársak elvárásai és a bulikultúra jelentős nyomást gyakorolhatnak a fiatalokra.

A megelőzés egyik fontos eleme, hogy a fiatalok megtanuljanak nemet mondani. A megfelelő önértékelés, a jó problémamegoldó képesség és a határok kijelölésének képessége mind védőfaktort jelenthet. Ezek fejlesztésében terápiás eszközök is segíthetnek. Ugyanakkor a család szerepe is meghatározó: a nyílt kommunikációra, odafigyelésre és a problémák közös megbeszélésére épülő, kiegyensúlyozott családi háttér a megelőzés egyik legfontosabb pillére.

A TOP Plusz program nem egyszeri alkalom: a két évig tartó projekt keretében félévente újabb előadásokra kerül sor, így összesen négy alkalommal vehetnek részt a fiatalok hasonló programokon.

A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok és a program további célcsoportjai – köztük a fiatalok, a várandósok – megfelelő, szakemberektől származó információkat kapjanak az egészségre veszélyt jelentő szerek és magatartásformák következményeiről.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.
Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
MiskolcVilágKörnyezet
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
Miskolc
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.