Miskolc
Rémisztő flashmobot rendeztek a belvárosban
A miskolctapolcai Avalon Park táncolni hívta a játékos kedvű miskolciakat kedd délután a Centrum áruház előtti térre.
Megtudtuk, mitől szabadultak el a tevék
Hétfőn este több teve, zebra és póniló is elszabadult a Pesti úton táborozó cirkuszból. A rendőrség tudomására úgy jutott az ügy, hogy egy autós elütötte az egyik állatot.
Az '56-os forradalomról emlékeztek meg a Miskolci Egyetemen
Az egyetem hallgatói ünnepi műsorral idézték fel az akkori történéseket. A forradalom a kampuszt is érintette: onnan indultak a miskolci megmozdulások, a hallgatók pedig az I-es előadóteremben fogalmazták meg 11 pontos követelésüket. Áldozatokat is követelt a forradalom az egyetemen. Két hallgató halálos találatot kapott, amikor leverték a forradalmat.
Húsz éve tagja a NATO-nak – kiállítás az egyetemen
Magyarország NATO-hoz való csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás a Miskolci Egyetemen. A több mint 100 fotón a magyar honvédség életét láthatják, és történelmi betekintést kaphatnak a csatlakozás körülményeiről és az azóta történtekről. Magyarország 1999-ben csatlakozott a NATO-hoz Csehországgal és Lengyelországgal együtt.
Kordos olvasóterem a múzeumban
Kordos László előtt tiszteleg a Herman Ottó Múzeum. Az egykori könyvtáros születésének 110. évfordulóján róla nevezték el a könyvtár olvasótermét.
Rezidensek találkoztak a Borsod megyei központi kórházban
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház idén is megszervezte a rezidensi találkozót. Az összejövetelre azon rezidenseket hívták meg, akik ebben az évben az intézmény osztályain dolgoznak.
Musical és Miskolc Symphonic Gála
Szárnyaikat bontogató fiatalok, valamint ismert és elismert énekesek közösen léptek színpadra a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. A program már hetedik alkalommal bizonyította telt ház előtt, hogy érdemes összefogni a fiatal tehetségekért. A Zenita Alapítványnak köszönhetően idén először élőzenés volt a gálaműsor.
Miskolci önkéntes is van a nyertesek között
Kihirdették a Mellrák Elleni Küzdelem Hősei pályázat 2019-es nyerteseit. Bodnár Erika maga is legyőzte a mellrákot és a betegségét követően kezdte el önkéntes munkáját a Mellrákinfó Egyesület Borsodi csoportjában, aminek most már a vezetője.
Újabb kurzus indul a miskolci Bűnmegelőzési Szabadegyetemen
Az első napon Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő „Biztonság, terrorfenyegetettség Európában” címmel tart előadást. Az idei szabadegyetem címe: „Sportbiztonság Európában és hazánkban”.
Elhunyt Tóth-Máthé Miklós író, színművész
Életének 84. évében, vasárnap Debrecenben elhunyt Tóth-Máthé Miklós József Attila-díjas író, színművész - közölte a család kedden. Részt vett az 1956-os forradalom eseményeiben. Saját versét olvasta fel a miskolci Petőfi-szobornál.
Miskolci fiatalembert keresnek ötödik napja Erdélyben
A román hatóságok keresik a magyar túrázót az erdélyi Bihar-hegységben – közölte a Bihar megyei rendőrség.
Fejes Gábor ezúttal is legyőzhetetlennek bizonyult
A Kis-Galya Közhasznú Sportegyesület napsütéses időben rendezte meg a XVI. Üveghuta-kupa elnevezésű hegyi kerékpáros időfutam versenyt, melyen 22 kategóriában 218 bringás adott számot felkészültségéről.
Még kaphatók jegyek három őszi miskolci koncertre is
Három színvonalas őszi koncertre is maradtak még szabad helyek. Az akusztikus Pál utcai Fiúk, a művészi Fugato Orchestra és a könnyedebb stílust képviselő Pál Dénes is pár héten belül városunkban lép fel.
A Miskolci Napló vendége volt Veres Pál
Véget ért a meccs, elhallgattak a harci kürtök. Lecsendesedett a csatazaj a választási kampány után. Veres Pált választották Miskolc polgármesterévé a 2019-es önkormányzati választásokon. A Függetlenek Szíve egyesület jelöltje a szavazatok csaknem 55%-ával lett Miskolc első embere. A Miskolci Napló stúdiójában Veres Pál arról beszélt: mindenkivel együtt kíván dolgozni, aki a városért tenni akar.
Hetvenéves fennállását ünnepli az egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara
Az évforduló alkalmából megrendezett emlékülésen elhangzott: egy erős alapokon nyugvó mérnökképzést örököltek a jelenlegi hallgatók és oktatók. Ezt kamatoztatva a kar olyan képzést tud megvalósítani, amire szüksége van az iparnak.
Forgalomkorlátozásra kell számítani
Buszöblöt újítanak fel az Andrássy utcán és az Újgyőri piac mindkét oldalán. Az érintett szakaszon a munkavégzés ideje alatt forgalomkorlátozás van érvényben.
Halloween est a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban
Immár hetedik alkalommal rendezi meg a Miskolc Állatkert és Kultúrpark a Halloween estet. Idén is izgalmas kalandokban lehet része október 31-én, csütörtökön azoknak, akik ellátogatnak a fáklyákkal és töklámpásokkal kivilágított állatkertbe.
Három első helyet is elhoztak
Kecskeméten és Szentkirály községben is versenyeztek hétvégén a DVTK SE Judo Szakosztály növendékei.
Ki ismeri fel a tolvajokat?
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy helyi lopás kapcsán.
Mobilalkalmazás Gyuri bácsi tanácsaival
Hallotta már a bükki füvesembert a gyógynövényekről beszélni? Gondolt már arra, hogy de jó lenne, ha otthon is lenne egy saját Gyuri bácsija, aki mindig szól, mit hogyan kell tenni? Mostantól kéznél van a segítség: elég letöltenie a megújult Györgytea mobilalkalmazást és tudni fogja, mikor, melyik gyógynövény van soron.