Ugrás a tartalomra

Az összes jegenyét kivágják a Tátra és a Torontáli utcákban

Létrehozva
Három fa úgynevezett rovarhotelként folytatja, a több ütemben kivágott öreg és beteg jegenyéket már ősszel pótolják.
Kép
Kivágják az összes balesetveszélyes jegenyét a Tátra és a Torontáli utcákban. | Fotó: Juhász Ákos

A Tátra és Torontáli utcákon még megmaradt negyven jegenyenyárt is ki kell vágni, mivel azok állapota közvetlenül veszélyezteti az élet- és vagyonbiztonságot – ezt Czifrusz Natália, Miskolc főkertésze mondta el a minap.hu munkatársának hétfőn, amikor a munka megkezdődött.

Ahogyan az ismert, a fák vizsgálata még februárban kezdődött el azt követően, hogy egy szélvihar után a jegenyék egyike a Tátra utca egyik családi házának udvarába dőlt, magával rántva a villanyvezetéket és egy villanyoszlopot is. Ezután a szakemberek úgynevezett Fakopp műszeres vizsgálatnak vetették alá az összes fát. A főkertész emlékeztetett, az első vizsgálatok után tizenöt fa kivágása vált azonnal szükségessé, ez a művelet azóta meg is történt. Húsvét előtt aztán újabb bejárás volt mindkét utcában.

– A munkacsoport tagjaival egyenként vizsgáltuk meg a fákat, és bekövetkezett, amitől a legjobban féltünk: megállapítható, hogy a korábbi visszafiatalítások nyomán felülről a fák körülbelül egyharmada van elkorhadva, és a fák gyökerének közelében is hasonló folyamatok nyomait lehet látni. Ez az oka annak, hogy az építési és környezetvédelmi osztálytól a két fasor szinte teljes kivágását kértük – részletezte Czifrusz Natália. 

A főkertész elmondta az is, három fa, pontosabban azok törzse továbbra is a közterületeken marad. – A Tátra utcában kettő, a Torontáli utcában egy darab fa esetében szemmel látható a rovarok jelenléte különböző furatok formájában, így ezek a fák csak visszavágást igényelnek, hogy életüket „rovarhotelként” folytathassák tovább – mondta. 

Az előzetes szemlék alapján élő fészek jelenlétét csak feltételezni lehet, de nagy figyelemmel kell lenni a mostanában fészkelő és költő madarakra. „Ha ilyet találunk, civil segítőink részvételével azonnal gondoskodunk a védelmükről” – szögezte le a városi főkertész.

Régi probléma
 

Kép
Bazin Levente és Czifrusz Natália

A két öreg fasor problémája nem újkeletű. A növényeket a kétezres években hasonló problémák miatt egyszer már fiatalították, az elmúlt években viszont ismét mindennapos problémává vált a gallyak, ágak leszakadása a jegenyékről. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, emiatt tavaly bejárást is tartott a térség önkormányzati képviselője. Akkor felmerült a fák ütemezett vágása, mostanra viszont kiderült, ennél nagyobb a baj. Bazin Levente azt mondta, a munkák az időjárás függvényében körülbelül két hétig tartanak majd.

– A Tátra utca elejéről indulnak a szakemberek és úgy haladnak a Torontáli felé. A favágás miatt időszakos útlezárásra készülni kell, a lakosságtól pedig abban kérünk segítséget, hogy gépjárműveikkel a munkavégzést ne akadályozzák – mondta a politikus, hozzátéve: a kivágott, összeaprított fatörmelék elszállítása folyamatos lesz. A gallyakat ledarálják, komposztálják, a kivágott fa többi részét pedig a Városgazda telephelyére szállítják, ahol a hajléktalan közmunka program dolgozói felaprítják azokat. A már felaprított tűzifát a MESZEGYI-n keresztül szociálisan rászorulók igényelhetik – hangsúlyozta a képviselő.

Kép


A lakók döntik el

A fák pótlásáról a miskolci önkormányzati gondoskodik, mégpedig egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően már idén ősszel. Mint megtudtuk, egy vállalkozó korábban jelezte a város felé, hogy száz földlabdás fát ajánl fel Miskolcnak, ezeket fogják ősszel itt, a Tátra és a Torontáli utcákban elültetni. 

Arról, hogy milyen fák díszítsék a két közterületet, szavazás indult, ennek részleteit szórólap segítségével ismerhetik meg a napokban a helyiek. „Oszlopos korai juhar, oszlopos tölgy és oszlopos gyertyán közül lehet választani, a voksokat május 1-ig lehet eljuttatni a Torontáli utca 17. szám alatti postaládába, vagy a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán elhelyezett gyűjtőládába."

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.