Ugrás a tartalomra

Miskolc

Megkezdte a felkészülést a DVTK
SportMiskolc
A rövid nyári szünet után újraindult a munka, megkezdte felkészülését a 2020–21-es szezonra a DVTK labdarúgócsapata. Csütörtök délután már az új játékosokkal kiegészült keretnek vezényelt edzést Feczkó Tamás. A szezonnyitó tájékoztatón elhangzott: a cél az, hogy kiegyensúlyozottabban teljesítsen, látható fejlődést produkáljon a csapat.
Javaslatok a fogyatékos emberek érdekében
Miskolc
A cél megkönnyíteni számukra a mindennapokat.
lmp
Hárompontos javaslat a szociális dolgozókért
Miskolc
A szociális dolgozókért nyújtott be három pontos javaslatot a kormánynak az LMP.
Sikeresen lezárult az országban elsőként elindított elektronikus lakáspályázat
Miskolc
A COVID-19 vírussal összefüggő kormány intézkedések az önkormányzati lakások és az üzleti ingatlanok területén is nehéz helyzetet teremtettek. A kormány által bejelentett elvonások, a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos pluszfeladatok és az ehhez szükséges eszközök beszerzése, illetve egyes városi cégek leállása miatt több milliárd forintos bevételkieséssel kell számolnia Miskolcnak az idei évben.
Földi kémiai irtással folytatódik a szúnyoggyérítés Miskolcon
Miskolc
A szokatlanul magas csípőszúnyog állomány gyérítésére Miskolc MJV Önkormányzata újabb rendkívüli védekezést rendelt el a mai nappal, így a méhészek és a lakosság kiértesítését követően, jövő kedden este 21 órától hajnal 4 óráig végzi a szakvállalat két járművel az újabb földi kémiai anyag kijuttatását.
Összeütközött négy autó Miskolcon
Miskolc
Összeütközött négy személyautó csütörtök késő délután a miskolci Bartók Béla téren. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket.
baleset, lillafüred, alagút,
Többen megsérültek, mikor beszorult egy lakóbusz az alagútba
Miskolc
Délután négy óra előtt pár perccel egy magyar rendszámú lakóbusz haladt Hollóstető felé, amikor az egyik alagúthoz ért - mondta Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Kábítószer és géppisztoly került elő az ügyvezető kocsijából
Miskolc
Nyomozás indult egy 52 éves férfi ellen többek között kábítószer-kereskedelem, orgazdaság, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt.
Mindenki gondolatára, ötletére szükség lehet
Miskolc
Összefogtak a Miskolcért tenni akaró, közösségfejlesztésért dolgozó civilek. Az együttműködést szerdától már úgynevezett „részvételi munkacsoportban” is folytatják. Ekkor tartotta alakuló ülését a csoport, amelynek célja, hogy a civil szféra és a lakosság is bekapcsolódhasson a döntéshozó folyamatokba és ötleteikkel gyarapítsák a várost.
Egyre többen segítenek az SMA-val küzdő Zsombin
Miskolc
A TrollFociról megismert Németh András sportereklyéket árverez el, mások levendulaszüretet szerveztek a kazincbarcikai, 8 hónapos Zsombi megsegítéséért. Harc az idővel: a világ legdrágább gyógyszerére gyűjt a Burinda család.
Továbbra is távolságtartás, kézmosás, maszk
Miskolc
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala a COVID-19 fertőzés továbbterjedésének megakadályozása, illetve a fokozottan veszélyeztetettek védelme érdekében az Országos Tisztifőorvos és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által a higiénés, óvó-védő és lakossági magatartási szabályok betartásáról kiadott felhívást küldte a településeknek.
MVK: továbbra is kötelező a maszk vagy kendő viselése a járműveken
Miskolc
Továbbra is kötelező a száj és orr eltakarása a közösségi közlekedésben - írja közlemlényében a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.
Koronavírusos dolgozót találtak a Vodafone miskolci ügyfélszolgálatán
Miskolc
Az eset még a múlt héten történt, a fertőzött egy diák munkavállaló, a vele érintkezett munkatársakat a Macropoliszból otthoni karanténba küldték.
A legkisebb királylány – Szent Hedvig emléknapja a Diósgyőri várban
Miskolc
Szentmisével és az életéről szóló előadással emlékeznek vasárnap Nagy Lajos király legifjabb leányára, Szent Hedvigre, aki apja halála után a lengyel trónt örökölte. Már életében szentként tisztelték, mivel sokat tett a litvánok keresztény hitre térítéséért. A magyar királylány és a lengyel királynő mindkét nép szívébe belopta magát, hiszen rövid élete alatt a megértő szeretet lángját vitte magával lengyel földre, ami idővel hatalmas tűzzé lobbant.
Kicserélik az ivóvízvezetéket a Finkey utcában
Miskolc
Évtizedes problémát oldanak meg Perecesen, a Finkey utcában, ahol a teljes ivóvízvezetéket kicserélik.
Teatrom: különleges színházi fesztiválnak ad otthont Miskolc és több megyei település
Miskolc
A TeatRom címmel rendeznek színházi fesztivált Borsod-Abaúj-Zemplén megye több, romák lakta településén augusztus 15. és 23. között.
Vízminőség-romlás miatt kellett lezárni a Szinva forrást
Miskolc
A heves esőzések miatt lépett fel a probléma.
Egyszeri támogatás a miskolci szülőknek
Miskolc
Születési támogatással ösztönözné a fiatalok gyermekvállalási kedvét az önkormányzat. A miskolci szülők az idei évtől egy új, egyszeri támogatást igényelhetnek. A kérelem a gyermek megszületését követő százhúsz napon belül nyújtható be. Az általunk megkérdezett szociológus szerint a születésszám növekedéshez az anyagi támogatáson kívül a munkahelyek rugalmasságára is szükség lenne.
Felújítják a Búza téri bérletpénztárat
Miskolc
A munkálatok miatt átmenetileg máshol lehet majd jegyet, vagy bérletet venni - írja az MVK Zrt.
Pénteken ismét GasztroPLACC Extra
Miskolc
Hangulatos fények, kellemes zene, fantasztikus illatok és jóízű beszélgetések töltötték meg a Diósgyőri vár melletti Vásárteret az első GasztroPLACC Extra rendezvényen. Az új helyszínre is sokan kilátogattak a gasztronómia szerelmesei közül, hogy élvezzék a környék élvonalbeli éttermeinek street food alkotásait és a helyi borászok kiváló nedűit. Pénteken folytatódik az ízutazás, Miskolc legjobb ízei ismét a Vásártéren várják azokat, akik kulináris örömökre és könnyed kikapcsolódásra vágynak, történelmi környezetben.