Miskolc
Súlyos vereséget szenvedett a Vasút
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 15. forduló.
Három gól, két kiállítás a rangadón
Megyei rangadót játszott a DVTK II. F4R csapata a labdarúgó NB III-ben. A Putnok FC vendége volt a DVTK II. F4R.
Nagy érdeklődés kísérte a Miskolci Állategészségügyi Telep 240. nyílt napját
A résztvevők délelőtt 10 és délután 2 óra között ismerkedhettek meg a telep védenceivel, akik izgatottan és szeretettel fogadták a simogatást, a sétát és a figyelmet.
Harminc versenyről negyven aranyat hoztak
Bensőséges hangulatú évzárót tartott szombaton délelőtt a Miskolci Road Cycling Club.
Ünnepváró hangulatot varázsoltak az Ady Endre Művelődési Házba
Szombaton ismét kézműves vásár várta az érdeklődőket az Ady Endre Művelődési Házban.
Alig hihető, de tényleg ennyi ittas sofőrt fogtak Borsodban
A rendőrök ősszel is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére.
Ingyenes próbát kínálnak a kicsiknek
Kerékpáros oktatást és edzéseket szervez a gyerekeknek az MRCC.
Mutatjuk, hová érkeznek lajtos kocsik a városban
Szombaton három miskolci szakaszon is az ivóvízellátást érintő hibaelhárítási munkákat végeznek az ÉRV Zrt. munkatársai.
Négy ország úszói vetélkednek
A Kemény Dénes Városi Sportuszodában pénteken délután megnyitották a XXXVIII. Bitskey Zoltán nemzetközi emlékversenyt.
Húszéves lett a Diósgyőri Mikulásvonat és a Lillafüredi Mesebirodalom
A Diósgyőri Mikulásvonat és a Lillafüredi Mesebirodalom idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját – az esemény mára nemcsak Miskolc, hanem az egész régió egyik legmeghatározóbb adventi programjává vált.
Hétvégén sem érdemes megszokásból vezetni Miskolc útjain
Félsávos lezárásokkal és útterelésekkel kell megbirkózniuk a városban közlekedőknek szombat reggel is.
Értékes győzelmet arattak a Macik
A válogatottak tornái miatt egy hetes szünetet követően folytatódott a magyar bázisú pontvadászat.
Négy autó adott puszit egymásnak a Szentpéteri kapuban
A közúti közlekedési baleset pénteken délután történt Miskolcon.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.
December közepére befejezik a vízvezeték-rekonstrukció első ütemét a Pesti úton
Elkezdődött Miskolc egyik legjelentősebb útfelújítási projektjének első lépése: a 3-as és 26-os főút Miskolcon átvezető szakaszának újraburkolását megelőzi a vízvezetékek rekonstrukciója. A részletekről a helyszínen tájékoztatták a sajtó képviselőit pénteken.
Kisorsolták a minap.hu applikációs játékunk ötödik nyertesét
Péntek délután vette át értékes nyereményét a minap.hu mobilapplikációs játékunk ötödik szerencsés nyertese a Miskolc belvárosában lévő Sohoban.
Miskolcon alakult meg a kábítószerekkel szembeni fellépés országos szövetsége
Tizenkét önkormányzat fogott össze Miskolc kezdeményezésére, hogy közös erővel lépjenek fel a drogterjesztés és -fogyasztás ellen. A frissen létrejött szövetség célja a prevenció megerősítése és a helyi közösségek védelme.
Nagy kihívás az egykori Avas Szálló, mint műemlék felújítása
A Miskolc belvárosában álló egykori Avas Szálló a jövőben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) székhelye lesz, a kivitelezést megkezdték, két év múlva lehet a házavató.