Ugrás a tartalomra

Miskolc

Repül a nehéz curling kő: Hollósy András kiosztotta Hadházy Ákost
MiskolcGazdaságSport
Miskolc alpolgármestere szerint Hadházy megsértette a miskolciakat és a miskolci vállalkozásokat azzal, hogy bírálta a DIGÉP-be tervezett télisportcsarnok tervét.
Képgaléria
Roncsautó elszállítása
Egy ronccsal ismét kevesebb
Miskolc
Újabb parkolóhely szabadult fel Miskolcon hétfő délelőtt. A gépjármű évek óta foglalta a helyet az Irinyi János utcában.
játékvezető
Egymásnak adják a kilincset
MiskolcSport
A labdarúgó játékvezetők több csoportban mennek edzőtáborba.
Miskolci Road Cycling  Club
Onnan jönnek, ahol a Terminátor volt a kormányzó
MiskolcSport
Hamarosan amerikai drótszamarasok érkeznek a Bükkbe.
Perecesen és az Avason is kátyúznak
Miskolc
Mutatjuk, hétfőn hol vezessen még a megszokottnál is óvatosabban.
Három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három nap alatt az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet – hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán.
Sorra érkeznek a virágfák a miskolci városrészekbe
Miskolc
A miskolciak sorra osztják meg örömhírként: érkeznek a virágfák szerte a városrészekbe.
Képgaléria
Régiségvásár
Ilyen volt a júliusi régiségvásár (képgalériával)
MiskolcSzabadidő
Ahogy megszokhattuk, ha a hónap első vasárnapja, akkor Régiségvásár Miskolc belvárosában. Ezúttal is kinn járt fotóriporterünk, a legjobb képeiből mutatunk egy csokorra valót.
Dobogós helyen végzett a világkupán a DVTK öttusázója
SportMiskolcVilág
Július első hétvégéjén az egyiptomi Alexandriában rendezték meg az idei világkupa-sorozat döntőjét. Guzi Blanka bronzérmet szerzett a tornán.
Akkor és most – autójavító a Zsolcai kapuban
MiskolcKultúra
A heti képpárunkon a néhai AFIT, vagyis az Autófenntartó Ipari Tröszt XVI. számú Autójavító Vállalatának központja látható.
A jogász válaszol: a bírósági ítélkezési szünet
Miskolc
Mi az ítélkezési szünet és milyen szabályok vonatkoznak erre az időszakra? Rovatunkban a héten erre válaszol Strassburger Gyula ügyvéd.
Képgaléria
Avasi Kvaterka
Tömegek kvaterkáztak a történelmi Avason (képgalériával)
MiskolcKultúraGasztroSzabadidő
Szombaton ismét Avasi Kvaterkát tartottak a jó borok és a finom ételek égisze alatt. A kulináris kalandok mellett közös mozgásra, vidám programokra is invitáltak mindenkit a szervezők.
Zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki
Miskolc
Egy nyugat felől érkező hullámzó hidegfront előterében a nap első felében még kicsi eséllyel, majd elsősorban délután és kora este már nagyobb területen, nagyobb eséllyel alakulhatnak ki zivatarok, akár hevesebbek is.
Tehetetlen bálványok kísértettek a Kisavason
KultúraMiskolcBelföld
Kustos Júlia kötetbemutatóját szombaton tartották a Pinyó teraszán.
Miskolcon ünneplik anyanyelvünket
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföldKultúraTudomány
A Miskolci Egyetem ad otthont a „Beszélni nehéz!” Anyanyelvi körvezetők 38. Kárpát-medencei táborának.
Zivatarokra és magas középhőmérsékletre kell készülni vasárnap
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Változás következik be az időjárásban.
Képgaléria
I. Miskolci Tartalékosok Családi Napja
"Vigyázz! Pihenj!" - családi napon kapcsolódtak ki a város tartalékosai
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Rendvédelmi Technikum Stromfeld Kollégiumának zöldterülete adott otthont a miskolci tartalékosok első családi napjának.
Magyarország legnagyobb curlingcsarnoka készülhet el Miskolcon
MiskolcSportSzabadidő
A város alpolgármestere közösségi oldalán osztott meg képeket a készülő beruházásról.
Történelmi érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: ezúttal is Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
A „zongorás ház”, ahol a Jövőt írták
Miskolc
Zongorázó kezek a Dayka átkötés melletti tűzfalon – a festményt valószínűleg mindenki ismeri, a ház történetét azonban már csak kevesebben. Nagy Attila helytörténész rovatából a héten erre is választ kaphatnak.