Miskolc

Világbajnokként tért haza Miskolcra Herczeg Áron Angliából
A Miskolci Sportiskola kiválósága a 15 éves korcsoportban egyéni világbajnoki címet harcolt ki, míg klubtársaival, Kántor Benedekkel és Kántor Vincével csapatot alkotva ezüstérmet vehettek át az eredményhirdetéskor az öttusázók laser-run világbajnokságán, az angliai Bath városában.

Egy perc Miskolc - kórházfejlesztés, zárt kukatárolók, összefogás
Az elmúlt 24 óra legfontosabb miskolci hírei 1 percben.

Új korszak kezdődött a GYEK életében
A Velkey László Gyermekegészségügyi Központ több lépcsőben teljesen megújul: az elmúlt hónapokban átépült a Traumatológiai és Égési Osztály fekvőbeteg részlege és a Gyermek Sürgősségi és Baleseti Osztály, de a központi műtőket is felújították és folyosóval kötötték össze az intézményt a központi épülettel. A homlokzat rekonstrukciója pedig körülbelül két év múlva érhet véget.

Egy perc Miskolci Egyetem - intro nap, médiatudatosság, taní-tani
A Miskolci Egyetem legfontosabb hírei 1 percben.

Ösztöndíj, kihívás, jó közösség, szupererő: ezt tudja adni a Tanítsunk Magyarországért! program
A tizedik félévét kezdte meg a Tanítsunk Magyarországért! program, péntekig várják még azon egyetemisták jelentkezését, akik ösztöndíjas mentorok szeretnének lenni.

A Szinva mindkét arca a miénk
A Szinva két arca címmel nyílt tárlat kedden a Művészetek Háza Kortárs Galériájában. Ádám János és Barna Laczy fotókiállítását Varga Andrea és Fedor Vilmos méltatta.

Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott irodalmi munkássága elismeréseként
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozatai idén is díjazták a művészet, a művészetelmélet, a művészetszervezés és a művészetigazgatás területén különleges életművet felmutató alkotókat hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Előkészítették a biztonságos indítást, szeptember 15-étől indul a fűtési idény a jogszabály szerint
Napközben egyelőre még nyárias az idő, de már egyre hűvösebbek az éjszakák, ezért aktuálissá válik a fűtésindításról beszélni. A MIHŐ Kft. szakemberei az elmúlt hónapokban azon dolgoztak, hogy mindent előkészítsenek a biztonságos őszi fűtésindításhoz.

Mári az első magyar női vitorlázó világbajnok
Érdi Máriát mindenki csak Máriként ismeri. Hágában az olimpiai hajóosztályban első magyar női versenyzőként világbajnoki címet szerzett, és indulási jogot harcolt ki a párizsi ötkarikás játékokra.

Vlagyimir Putyin: hiba volt tankokat küldeni Budapestre és Prágába
Hibás politika volt tankokat küldeni 1956-ban Magyarországra és 1968-ban Csehszlovákiába - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén.

A Miskolci Piknik ízei - egy sztárséf és az ország legjobb gasztrobloggere is Miskolc vendége lesz
A szeptember 22-24. közötti Miskolci Piknik szervezői nem túloznak, amikor azt mondják, hogy a fesztivál aktívan keresi a kapcsolatot a helyi és a környékbeli gazdálkodókkal és termelőkkel, hangsúlyozva az alapanyagok helyi beszerzésének fontosságát.

Meglepő adatokat hozott a Republikon felmérése: gyengült a Fidesz, több régi ellenzéki párt nem jutna be a parlamentbe
Bizonyos pártok erősödni tudtak a nyáron, mások olyannyira meggyengültek, hogy nem érik el a parlamentbe jutás küszöbét – derült ki a Republikon Intézet havi pártpreferencia felméréséből, amit a Telex hozott le először.

Itt az újabb bejelentés: bővíti a kapacitásait a Bosch miskolci autóipari gyára, 18 milliárd forintból fejlesztenek
A Bosch bővíti az elektromos meghajtások üzletághoz tartozó miskolci vállalata tevékenységét: az idén húszéves Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2025 közepéig két, összesen több mint 18 milliárd forint értékű beruházást valósít meg.

Minap-indító (2023. szeptember 12.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Végre némi mozgalmasság költözik időjárásunkba, a hét közepén ugyanis hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal és hőmérséklet-visszaeséssel. Addig azonban még marad a kánikula.

Még egyszer nyár
Kedden még akár 33 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála, de a meteorológusok szerint szerdán hidegfront érkezik, mögötte visszaesik a hőmérséklet és csapadékra is számítani kell.

Letisztult szemétszabályok a Széchenyi negyedben
Hétfőtől új szabályok uralkodnak az egykori Bazár-tömbben: a belvárosi parkolóház mellett lévő vas szeméttárolóban innentől tényleg csak az arra jogosultak helyezhetik el a hulladékukat.

Még lehet nevezni a 10. Disznókő Tokaj Futókörre
A tízedik Disznókő Tokaj Futókör elnevezésű nemzetközi terepfutó viadalt szeptember 23-án, szombaton rendezik meg a Világörökség részét képező borvidéken. A nevezési határidőt meghosszabbították, így a jelentkezésre szeptember 21-én, csütörtökön éjfélig van lehetőség.

"Óriási lépésekkel halad előre az intézmény" - megnyitotta a tanévet a Miskolci Egyetem
Vonzó a diákok számára a Miskolci Egyetem, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy például a Műszaki Föld- és Környezettudományi Karra 80 százalékkal, a gépészmérnöki és informatikai szakokra pedig 40 százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly -hangzott el a felsőoktatási intézmény tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén hétfőn.

Egy perc Miskolc - városrészi programok, egyetemi tanévnyitó, folytatódik a filmklub
Az elmúlt 72 óra legfrissebb hírei jönnek egy percben.

Rendezvény miatt zárnak le egy forgalmas belvárosi parkolót
A területet az Erzsébet téren megrendezendő Közfoglalkoztatási Kiállítást szervező vármegyei kormányhivatal fogja használni néhány napon át.