Ugrás a tartalomra

Dicsőítés koreai kóruszenével a Deszkatemplomban

Létrehozva
Koncertturnéja utolsó állomásaként Miskolcra is ellátogatott az angyali hangon zengő koreai presbiteriánus kórus Berlinből.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A Berlini Presbiteriánus Koreai Egyház Jó Pásztor Gyülekezete, eredeti nevén Seonhan Mogza kórusa érkezett július 27-én, vasárnap délután a Deszkatemplomba. A Praise & Classic, azaz "Dicsőítés és klasszikus zene" magyarországi, vármegyénkbeli fellépéssorozatának negyedik állomása volt ez az alkalom. Előtte Karcsán, Tiszakarádon és Sárospatakon léptek fel. A zömében fiatalokból álló énekkar stílusában ötvözi a klasszikus és modern gospel elemeket és a Deszkatemplomban is nagy sikert arattak. Az előadást ITT lehet teljes egészében újra meghallgatni. 

A koncert előtt az énekeseket és az őket hegedűn és szintetizátoron kísérő zenészeket üdvözölte Almási Ferenc, a házigazda Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztora. Továbbá köszöntötte Young Choi Vajdácsán szolgáló koreai misszionárius lelkipásztort, akinek a segítségével megvalósult az előadás. Végül Szabó Dánielt, a Tiszáninneni Református Egyházkerület nyugalmazott főgondnokát, aki angolul tolmácsolt a külföldi vendégeknek. 

Kép
Dél koreai kórus
Almási Ferenc lelkipásztor és Szabó Dániel nyugalmazott egyházkerületi főgondnok

„Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és az iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét” (Zsolt. 40,2-4) – idézte Almási Ferenc református lelkipásztor Dávid király 40. zsoltárát a Bibliából. 

Majd az igerész alapján kiemelte, hogy Isten imádata dicséretre indítja az embert, amiben a hallgatóságnak a koncert segítségével része lehet. 

Kép
Dél koreai kórus
Seeyoung Cho karvezető is szólt néhány szót

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ebben a templomban lehetünk. Isten házában vagyunk. Úgy gondolom, hogy Jézus Krisztusban nemcsak polgárokként, hanem lelki nő- és férfitestvérekként vagyunk együtt. Jézus az Úr!” – hangsúlyozta Seeyong Cho, a koreai gyülekezeti énekkar karvezetője. 

A koncert ideje alatt összegyűlt adományokat a kórus felajánlotta a Deszkatemplom gyülekezetének, amely cserébe a csodás előadás után szeretetvendégséggel fogadta a fellépőket. 

Kép
Dél koreai kórus

Címkék

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.