Miskolc
A jogász válaszol: Kötelező jótállás szabályainak változása
A fogyasztóvédelmi tárgyú jogszabályi rendelkezéseket újból módosították idén késő tavasszal. Ezen szabályok kedvezően érintenek fontos fogyasztói jogokat, a jótállás és az elállás szabályait körében.
Elhunyt Fónagy István újságíró, a Heti Hírnök hetilap egykori főszerkesztője
Hosszan tartó, gyógyíthatatlan betegségben hunyt el kora reggel Fónagy István a kazincbarcikai kórházban. Hozzátartozói, barátai, egykori kollégái gyászolják.
Auschwitzba látogatott Sulyok Tamás köztársasági elnök az engesztelés napján
A holokauszt áldozataira emlékezett a köztársasági elnök a náci haláltábor helyén létesített emlékmúzeumban szombaton, a zsidó Jom Kippur ünnep apropójából.
Nem kedvezmény, hanem kamu
Rendkívüli utazási kedvezménnyel próbálják átverni a miskolci közösségi közlekedés használóit. Más nagyvárosokban is megjelentek a csalók.
Látványos legóépítményeket mutatnak be Miskolcon
A városba érkezett a Kockanapok kiállítás, vásár és játszóház, a legnagyobb magyarországi kiállított legógyűjtemény.
Pályafelújítás miatt változik a vonatok közlekedési rendje
Jelentősen módosult a távolsági – InterCity, InterRégió, és nemzetközi – vonatok és a személyvonatok közlekedési rendje a Budapest–Miskolc fővonalon december 4-ig.
A stroke népbetegség, de a Rotary segít a megelőzésében
Prevenciós délelőttöt tartott a témában, hasznos és szórakoztató programokkal a Rotary Magyarország az egész országban, így Miskolcon is.
Lehoczki-Spider László életmentőnek - most a mi segítségünkre - vérre van szüksége!
Mindenkitől, aki teheti, kérik hétfőtől az irányított véradást - tette közzé felesége a felhívást a Spider mentőcsoport alapítójának közösségi oldalán.
Nem valószínű, hogy újraindul a cementgyár
A Zöld Kapcsolat Egyesület elnöke szerint a tulajdonos ugyan kérhet új engedélyezési eljárást, ám nem valószínű hogy sikerrel jár, mivel a vonatkozó jogszabályok azonban az elmúlt tíz évben is szigorodtak.
Fordulatos mérkőzésen vendég győzelem - DVTK Jegesmedvék - Gyergyói HK 4-6
Az Erste Liga 9. játéknapján a Gyergyói HK csapatát fogadta a DVTK Jegesmedvék a Miskolci Jégcsarnokban. A találkozó rengeteg fordulatot és összesen 10 gólt hozott, végül a rendes játékidő hajrájából a vendégek jöttek ki jobban, így megnyerték a szoros mérkőzést.
Nobel-békedíj - a hirosimai és nagaszaki atomtámadás túlélőinek szervezete kapta
A Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás túlélőinek szervezete, a Nihon Hidankjo kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban Jorgen Watne Frydnes, a Norvég Nobel-bizottság elnöke.
LaserRun, vívás, lövészet, ugrálóvár, Guzi Blanka
Az öttusa szépségeire hívták fel az érdeklődő gyerekek és fiatalok figyelmét a Miskolci Rendvédelmi Technikumban pénteken, ahol Guzi Blanka olimpiai negyedik helyezett volt a díszvendég.
Családi piknikkel ünnepelt a Szabó Lőrinc általános iskola
A német hagyományokat idéző programsorozat vette kezdetét az iskola 35 éves kéttannyelvű képzése jegyében.
Újraválasztották Molnár Pétert a KDNP Miskolc Városi Szervezete élére
Az önkormányzati képviselői mandátummal is rendelkező Molnár Péter 2005 óta tölti be az elnöki tisztet, most hatodik alkalommal választotta meg őt a párt tagsága helyi vezetőnek.
Hétfőn és kedden terelt útvonalon közlekednek a 45-ös autóbuszjáratok
Október 13. és 15. között, vasárnaptól-keddig, vágány- és átjáróépítés miatt ideiglenesen lezárják a Bogáncs utcai vasúti átjárót.
Huszonöt éves a Gesztenyéskerti Idősek Otthona
Emlékidézés, tortázás és pezsgőzés keretében ünnepelték meg az intézmény jubileumát a szépkorú lakókkal közösen.
Hősies vb-ezüst – dobogóra állhatott Kazahsztánban a miskolci harcos
Fantasztikus kitartással, egy sérülés ellenére is győztes mérkőzésnek köszönhetően ezüstérmet szerzett a miskolci Ferenci Gábor a Kazahsztánban megrendezett Grappling világbajnokságon.
Kötelező maszkviselés a fokozott kockázatú kórházi osztályokon
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház tájékoztatása szerint, a különböző légúti megbetegedések emelkedő száma miatt október 12-től visszavonásig, az intézmény valamennyi tagkórházában a fokozott kockázatú, járó- és fekvőbeteg-ellátást végző osztályokon és részlegeken kötelező az orr- és szájmaszk viselése.
Elődök mellé vésték, majd utódok közt futott Guzi Blanka
A város sportolónövendékeivel tartott népkerti örömfutás előtt a párizsi negyedik helyezett öttusázó nevével egészült ki a város dicső olimpikonjainak állított emlékfal péntek délelőtt.
Rómeó és Júlia - Béres Attila a jövőnek rendez
„Mit rózsának hívunk, Bárhogy nevezzük, éppoly illatos” – írja Shakespeare. A miskolci nemzeti Rómeó és Júliájára pedig nagyon igaz ez az idézet.