Miskolc
Parkolóhelyek szűnnek meg a Dayka Gábor utcában
A „Dayka utca térségében megvalósuló forgalomcsillapítási intézkedések” projekt részeként kialakított forgalmi rend felülvizsgálatának egyik elemeként, a Dayka Gábor utcában, a csatolt utcaképen látható gépjármű-várakozóhelyek megszűnnek - értesítette lapunkat a városháza.
Már más vágányon– 25 éves munkaviszony után búcsúzott el az MVK-tól Orosz Ferenc
Két hete indult a Szondi György utcai remizből utolsó szolgálatára a nyugalmazott villamosvezető.
Ez lesz a Kocsonyafesztivál idején érvényes közlekedési rend
A Kocsonyafesztivál ideje alatt március 7-10. között, változik a villamos- és az autóbusz-közlekedés, illetve lesz olyan forgalmi változás is, amely az autósokat érinti.
MVK - továbbra is fizetős a 14 év alatti gyermekek utazása
A csütörtöki közgyűlésen nem jutottak dűlőre a képviselők a helyi járatokat érintő kedvezmények ügyében, ezért egyelőre a 14 éven aluliaknak is meg kell venniük márciusban is a jegyeket, bérleteket - figyelmeztet az MVK.
Centenáriumát ünnepli a Miskolci Egyházmegye
A görögkatolikusság különleges helyet foglal el Miskolc és a vármegye vallási életében.
Minap-indító (2024.03.01.) - időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Enyhébb, de nedvesebb idő lesz ma, a felhők ne szegjék kedvünket, mert az eső mellett egyre több helyen megjelenik már az aranyeső is a városban. Jelezve, hogy ma kezdődik a tavasz.
A Barlangok Hónapja programsorozatban extrém túrákat is vezetnek majd
Tizedik alkalommal hirdeti meg a Barlangok Hónapja programsorozatot az Agrárminisztérium a Magyar Nemzeti Parkokkal együttműködve, a Barlangoljunk! című kampány nyitórendezvénye Miskolcon volt.
Békamisszió: kazánra gyűjt a Szimbiózis
A fogyatékkal élőket segítő Szimbiózis Alapítvány gőzerővel készül a Kocsonyafesztiválra. Többek között olyan plüss békákat lehet majd náluk találni, amiket a foglalkoztatottjaik csináltak.
Akik kergetik a szökőnapot
A február 29-én született emberek többsége biztos hallotta már a kérdést: „te most akkor hány éves is vagy?”
Bárkit megtámadhatnak, de akárkit nem zsarolhatnak
A Budapesten nagy népszerűségnek örvendő HPE Reflektor rendezvénysorozat a Szinva Net jóvoltából Miskolcon is útnak indult. Elsőként az adatok tárolása és a zsarolóvírusok elleni védelem került a fókuszba.
Közel egymillió forint gyűlt össze a gyermekeknek tombolán
Az egészen pontosan 932 ezer forintot a BOKIK és az Első Miskolci Lions Klub gyűjtötte össze a február elején megtartott jótékonysági báljuk tombolabevételéből.
Látássérültek költöznek támogatott lakásokba Miskolcon
Hiánypótló lakhatást biztosít látássérültek számára Miskolcon az Észak-Magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ.
Alvó férfit fosztott ki a Búza téren
A férfi a lopott bankkártyával élelmiszert és dohánytermékeket vásárolt.
Ingyenes moziélmény várja Miskolcon az időseket
A Wonka című film vetítésével folytatódik a Szépkorúak filmklubja márciusban.
A rászoruló gyerekek a tavaszi szünetben is igénybe vehetik az ingyenes étkezést
A szülő, törvényes képviselő kérelmére, a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére ingyenesen biztosítja a települési önkormányzat.
Moziélmény élőzenével a Kocsonyafesztiválon
Első alkalommal kapcsolódik be Miskolc legnagyobb gasztronómiai fesztiváljába az Alliance Francaise.
Nyílt napokat szerveznek a MIÓVI tagóvodái
Az augusztus 31-ig harmadik életévüket betöltő gyermekek és szüleik március elejétől április végéig különböző időpontokban látogathatják az óvodákat.
Minap - Indító (2024.02.29.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Tovább folytatódik a szokásosnál enyhébb idő, az Ikreknek nehéz döntést kell ma meghoznia.
Ülésezett Miskolc közgyűlése
Idei első munkatervszerinti ülését tartotta csütörtökön Miskolc közgyűlése. Az ülést szokás szerint élőben közvetítettük a minap.hu-n és a Miskolc Televízióban is.
Vizsgálják a Vászonfehérítő utca egyirányúsítását
A miskolci polgármesteri hivatalt a környékbeliek véleménye is érdekelte az ügyben.