Ugrás a tartalomra

Mezítlábas ösvény épült a részvételi költségvetésből

Létrehozva
A Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában valósult meg a 2023-as Miskolci Részvételi Költségvetésen „győztesnek” szavazott újabb ötlet. A benyújtó polgár célja az volt, hogy a természetes anyagokból kialakított ösvényen bárki élvezhesse az egészségjavító talpmasszázst. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 500 000 forintot használt fel az adott évi részvételi költségvetési keretösszegéből az ösvényre.
Kép

A „Kneipp park – Mezítlábas park” elnevezésű ötletet a „Zöldülő Miskolc” kategóriába nyújtotta be egy miskolci polgár. Mint fogalmazott, „a lúdtalpat és a bokasüllyedést lehet vele gyógyítgatni és megelőzésre is jó természetesen. Egészen kicsiktől kezdve az idős korosztályig mindenkinek nagyon egészséges és élvezetes lenne.”

A Miskolci Részvételi Költségvetés lebonyolításának megfelelően, az ötletet szakmailag megvizsgálták a Polgármesteri Hivatal illetékes szakemberei, akik megvalósíthatónak találták, ennek költségét 500 000 forintra becsülték.

Az ötlet eljutott a szavazási fázisba, a miskolciak pedig szimpatizáltak vele és voksukkal annyian támogatták a tervezzukmiskolcot.hu oldalon keresztül, hogy végül bekerült a 2023-as „győztes” ötletek közé. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata ezt követően elindította a megvalósítás folyamatát, ami most zárult le.

A talp különböző reflexpontjait öt különböző textúrájú anyag stimulálja: folyami kavics (80-100 mm és 30-50 mm átmérőjű), színezett dekormulcs, fenyőtoboz és döngölt föld.

A projekt megvalósítási helyszíne végül a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkja lett, mert egy olyan területre volt szükség, amely bár nyitott, felügyelet alatt áll. Ennek megfelelően a park nyitvatartási idejében látogathatják a miskolciak.

A mezítlábas park olyan, a város részvételi költségvetéséből megvalósult ötletek sorát bővíti, mint a Vörösmarty liget, a Hejő-liget bővítése, vagy az ingyenes jogi tanácsadás és sportolási lehetőség.

A 2024-es Miskolci Részvételi Költségvetéshez benyújtott ötletekre jelenleg is, október 31-ig lehet szavazni a tervezzukmiskolcot.hu/reszveteli-koltsegvetes/szavazas oldalon keresztül.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.