Ugrás a tartalomra

Szakma Sztár Fesztivál – Két arany, egy ezüst és két bronz a miskolci mérleg!

Létrehozva
A kereskedő szakmában taroltak a Berzeviczy diákjai, de a szakácsok között is miskolci lett a legjobb a csütörtökön véget ért Szakma Sztár Fesztiválon.

Lezárult a XII. Szakma Sztár Fesztivál, a csütörtöki záróünnepségen 52 szakmában az első három helyezettet díjazták a részvevő 232 fiatal versenyző – köztük több külhoni magyar – közül a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

Kép
Forrás: Fazekas Kristóf Márk

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a díjátadó ünnepségen arra biztatta a fiatalokat, hogy munkájuk során kövessék a technológiai változásokat. Szólt az ötéves technikumi szakképzés bevezetéséről és kiemelte, a szakoktatók anyagi megbecsülésének fontosságát, hogy jövedelmük megközelítse az ágazatra jellemző szintet.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke köszöntőjében elmondta, a szakmák versenyének megrendezésével a pályaorientáció, a szakmunka szépségeinek megmutatása volt a cél. A Szakma Sztár Fesztiválon induló versenyzők jelentős része mentesül a szakmai vizsga alól – emelte ki.

Kép

Az ünnepségen köszöntötték az idei szakmák világversenyén, a WorldSkills rendezvényen Kazanyban résztvevő 23 szakmában induló 25 magyar versenyzőt, illetve a 2020-ban Grazban megrendezendő EuroSkills versenyre eddig továbbjutott magyar résztvevőket.

Bejelentették, hogy a Szakma Sztár Fesztivált jövőre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közösen rendezi.

És akkor nézzük, milyen eredménnyel zártak a miskolci diákok az idei versenyen! Nos, mondhatjuk, hogy taroltak: két arany, egy ezüst és két bronz a mérleg.

A kereskedő szakmában szerepelt Miskolc a legjobban: a dobogó mindhárom fokára a Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Szakgimnáziumának tanulója állhatott fel! Sejkóczki Vivien aranyérmet vehetett át, az ezüstérem Sivák Ágneshez került, a bronzot pedig Kádas Réka érdemelte ki. Kohut Brigitta negyedik, Kardos Ákos pedig ötödik lett.

Kép

A szakácsok versenyében szintén „aranyos” a miskolciak szereplése: a Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulója, Molnár Szilvia Dóra szerezte meg az első helyet.

Az ipari gépész szakmában szintén jól szerepelt Borsod-Abaúj-Zemplén megye, hiszen Horváth Péter, a Szerencsi Szakképzési Centrum Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája diákja bronzérmet szerzett.

Csaknem hatvan szakmában mérték össze tudásukat az ország legjobb tanulói, 240 diák versenyzett a XII. Szakma Sztár Fesztiválon.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.