Ugrás a tartalomra

Rendhagyó óvodai beiratkozás

Létrehozva
Idén rendhagyó módon kell az óvodába is beíratni a gyerekeket: a koronavírus-járvány miatt interneten vagy telefonon jelentkezhetnek a szülők a beiratkozásra.

Aki a körzetéhez tartozó óvodát választotta, azt a héten már kiértesítik, aki más óvoda mellett dönt, annak a szándéknyilatkozat leadása után április végéig érkezik a tájékoztatás. Miskolcon csaknem 30 óvoda várja a gyerekeket.

A jogszabályok szerint annak a gyereknek, aki augusztus 31-ig betölti a 3. életévét, szeptember elsejétől legalább napi négy órát óvodába kell járnia.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.