Ugrás a tartalomra

Történelemből érettségiznek a diákok

Létrehozva
Az érettségik első két napján alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett folytatódnak ma reggel 9 órától a vizsgák, a diákok közép- és emelt szinten történelemből írásbeliznek országszerte.
Kép
Fotó: MTI/Komka Péter

Az Oktatási Hivatal korábban közölt adatai szerint középszinten 64 342, emelt szinten 7073 érettségiző vizsgázik. A középszintű írásbeli 180 percig tart, a diákoknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, második része szöveges (kifejtendő) feladatokból áll. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.

Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat csaknem fele a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.

Vizsgázónként szükséges segédeszköz az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz, amelyről a vizsgázó gondoskodik. Továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít.

A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, hasonlóan a középszintűhöz. A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a második feladatlapot. A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval.

Csütörtökön megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák, a diákok angolból tesznek írásbelit érettségit.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.