Ugrás a tartalomra

A negyedik ipari forradalom kihívásaira reagálnak az oktatásban is

Létrehozva
A Miskolci Szakképzési Centrum (MSZC) együttműködésbe kezd Kassa egyik meghatározó oktatási intézményével, a Szakkay József Szakközépiskolával. A program célja, hogy mindkét oldalon olyan szakemberképzés induljon, ami megfelel a jelen kor elvárásainak.
Kép
Kiss Gábor kancellár: át kell gondolni, milyen tudásra és oktatási eszközökre van szüksége a diákoknak. | Fotó: Beregi László

A negyedik ipari forradalom korszakát éljük; aki bemegy egy korszerű gyárba, egymással összhangban működő, együtt gondolkodó automata gyártó rendszereket lát – vezette fel gondolatait Kiss Gábor, az MSZC kancellárja a keddi, sajtótájékoztatóval egybekötött online konferencián. Hangsúlyozta, mindez teljesen új tudást igényel a technológiát megtervező, telepítő és működtető, szervizelő szakemberektől. A modern iskolarendszer számára ez komoly kihívást jelent.

– Ez a kihívás motivált minket arra, hogy átgondoljuk, milyen tudásra és oktatási eszközökre van szüksége a diákjainknak.

A szakképzési centrum által indított Interskill 2021 pályázat a műszaki iskolák intézményi kapacitásának fejlesztésére törekszik határokon átívelő együttműködéssel.

Kép

– Miskolcon és Kassán ugyanazok a kihívások. A két város élen járó műszaki szakképző iskolái közös munkába fogtak, hogy a középfokú képzésben résztvevő diákok magasabb szintű szakmai tudással lépjenek majd ki a munka világába.

Kiss Gábor szerint a robotika és a korszerű technológia kihívásai határozzák meg a képzést. Ezekre keresik majd együttesen a választ.

– Az ország első komoly ipari robotlaboratóriuma jön létre a jövőben Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumban. A technikus tanulókat felkészítjük a legkorszerűbb technikák használatára, legyen szó robotikáról, gépészetről, informatikáról. Az együttműködés keretében megosztjuk a tudásunkat a kassai partnerintézménnyel. Ebbe a diákokat is bevonjuk majd különböző versenyek formájában – fogalmazott a kancellár. A sajtótájékoztató után online konferenciát tartottak, amelyre becsatlakozott a kassai partnerintézmén, a Szakkay József Szakközépiskola is. 

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.