Ugrás a tartalomra

Hidat képeztek az egyetem és az ipari szereplők között

Létrehozva
Valós piaci igényeknek megfelelő kutató- és fejlesztőbázis jött létre a Miskolci Egyetemen.
Kép
Fotó: Parai Roland

A Felsőoktatási Ipari Együttműködési Központ (FIEK) kialakítása csaknem 5 évvel ezelőtt indult el. Ez idő alatt korszerű labor infrastruktúra jött létre, új, piacra vihető termékeket szabadalmaztattak, és nemzetközi szinten meghatározó publikációk születtek. A csaknem hatmilliárd forintból megvalósult projekt – a Miskolci Egyetem rektora szerint – a következő években is hidat képez majd az intézmény és az ipari szereplők között.

De nemcsak az egyetem, a környező cégek is profitálnak az itt folyó kutatás-fejlesztési munkából. A projektben a többi közt a Kazincbarcikán működő vegyipari vállalat is részt vett, amely az elmúlt évek során új eszközöket és műszereket tudott beszerezni, és kísérleti termékek gyártását is megkezdte. S. Varga Béla, a BorsodChem kommunikációs és HR vezetője a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, felvettek és azóta is foglalkoztatnak három új kutató-fejlesztő mérnököt, valamint kifejlesztettek tizenhat darab új izocionált kísérleti terméket.

A hatmilliárd forintból megvalósult, együttműködésen alapuló program során az egyetem a valós piaci igényekre reagált. Ennek eredményeként új termékeket is szabadalmaztattak. Lukács János, a FIEK igazgatója nagyon fontos eredménynek nevezte ezt.

– A konzorcium közös munkájának eredményei a műszaki alkotások, prototípusok, piacra vihető termékek – fogalmazott.

Horváth Zita rektor szerint a Felsőoktatási Ipari Együttműködési Központ bizonyítja, hogyan válhat egy egyetem a régió gazdasági fejlődésének motorjává. És bár a cégek eddig is jelen voltak az egyetemen – mutatott rá –, a FIEK révén az együttműködés új dimenzióba lépett.

– A fizikai tér mindannyiunk számára adott, gyönyörű labor infrastruktúra jött itt létre, de például építészeti minőségi díjat is nyert az épület. Az együttműködés révén további pályázatokat, illetve kutatás-fejlesztéseket is meg tudtunk valósítani – mondta.

A projekt ugyanis számos tudományos eredményt hozott: több száz dolgozatnak, és tizenhét doktori értekezésnek is a témája volt. A központ a partnerek reményei szerint a következő években is hozzájárul majd a kutatói utánpótláshoz, és a piaci igényeknek megfelelő termékfejlesztéshez.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.