Ugrás a tartalomra

Többmilliárd forintból újulhat meg a Szemere

Létrehozva
A „21. századi szakképző iskola” nevű intézmény-felújítási program Miskolcon indul el, elsőként az MSZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium komplex infrastrukturális fejlesztésével. A beruházás végeztével nem csupán modern körülmények, de egy újonnan megépülő közösségi tér is várja majd a diákokat.

Hétfőn ünnepélyes alapkőletétel jelezte szimbolikusan, hogy új időszámítás köszönt be a Szemerébe járó tanulók életében. Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója mérföldkőnek nevezte az eseményt. Felidézte, hogy a Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium az egyik legrégebbi szakképző intézmény a városban, amely jogelődjeit is tekintve 1874-ben jött létre.

Kép
Molnár Péter főigazgató mérföldkőnek nevezte az alapkőletételt. | Fotók: Horváth Csongor

Hozzátette: a jelenlegi épületegyüttes 1981-re készült el, emellett az ország egyik legnagyobb szakképző intézménye a tanulók számát tekintve. A több mint 40 éves épületen „látszik, hogy ráfér már egy komplex felújítás” – fogalmazott. A cél, hogy a diákok korszerű körülmények között szerezhessék meg a versenyképes tudást, amit az intézmény kínál.

Kép
Ráfér már a felújítás

Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja a Szemere oktatási tevékenységének ismertetése mellett kiemelte, hogy a tervezésbe igyekeztek bevonni a közvetlen érintetteket, például az oktatókat és a diákokat is. Így mindenki igényeinek megfelelően újulhat meg az iskola épülete.

Kép
Kiss Gábor kancellár azt mondta, a tervezésbe bevonták a diákokat és az oktatókat is

Az újonnan megépülő közösségi tér kapcsán arra tért ki a kancellár, hogy „az iskola nem csupán a tanulás helye, hiszen a diákok itt töltik az idejük nagy részét. Ezért olyan 21. századi környezetet szeretnénk megteremteni, amelyben a közösségi együttlét nagyon fontos szempont”.

Kép
Az 500 négyzetméteres új közösségi terv látványterve. | Fotó: MSZC

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár a beruházás elemeit ismertette. Egyebek mellett komplex energetikai fejlesztés, a villamoshálózat felújítása, szélessávú informatikai hálózat, sport/fitnesz központ a tornacsarnok alatt, elektromos és hibrid autólaborok kialakítása és felszerelése, illetve az épület belsőépítészeti felújítása teszi majd modernebbé a Szemere épületét.

Az ünnepi rendezvényen Miskolc polgármestere, Veres Pál is jelen volt, aki az iskola megújulása kapcsán elmondta, hogy „a rugalmas rendszerű, megújult tartalmi szabályozás mellett működő szakképzés lesz az előfeltétele annak, hogy a városba települő cégek megfelelő munkaerőhöz jussanak” – fejtette ki, majd hozzátette, hogy ennél fogva a szakképzés megerősítése a város megtartóereje szempontjából is fontos.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke azokat az erőfeszítéseket és eredményeket ismertette, amelyek a szakképzés megerősítését célozták, míg Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a kormányzati intézkedéseket és a helyben megvalósuló infrastrukturális beruházásokat méltatta.

Az alapkőletétel egyben a felújítás kezdetét is jelentette. Jelenleg olyan munkák indulhatnak el, amelyek mellett zavartalanul működhet az oktatás, a mozgalmasabb fázisokat a nyári szünetre időzítette a kivitelező. A tervek szerint 16 hónapig tart a beruházás.

Kép

A szakképzés vonzerejét szeretné tovább emelni a magyar állam, ennek érdekében átfogó intézmény-felújítási programot hirdetett meg. Miskolcon ez négy szakképzőt érint, melyek közül az első a Szemere – a továbbiak a Kandó Kálmán Informatikai Technikum, az Andrássy Gyula Gépipari Technikum és a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola lesz.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.