Ugrás a tartalomra

December 2-ig lehet jelentkezni a középiskolai írásbeli felvételire

Létrehozva
December 2-ig lehet jelentkezni a középiskolai írásbeli felvételire - tudatta az Oktatási Hivatal (OH) közleményben szerdán.

Idén 541 középiskola írt elő írásbeli felvételit a hozzá jelentkező tanulóknak. Az OH honlapján elérhetők ezeknek a középiskoláknak az adatai, valamint az az elektronikus keresőfelület, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és a meghirdetett tanulmányi területek találhatók.

A középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen osztályokat indítanak a 2023/2024-es tanévben, és megjelölték azt is, hogy milyen felvételi eljárásban veszik fel a jelentkezőket. Közülük 541 középiskola - az intézmények 48 százaléka - jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók vegyenek részt központi írásbeliken. Ha egy tanuló februárban ezek valamelyikére beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.

A jelentkezést december 2-ig ahhoz a vizsgaszervező középiskolához kell beadni, amelyben a felvételiző a vizsgáit meg kívánja írni. A központi felvételi vizsgákkal és a középiskolai felvételi eljárás további menetével kapcsolatos információk elérhetők az oktatas.hu honlapon - tudatta az OH.

Ez is érdekelhet

Diplomataképző Programot mutattak be a Miskolci Egyetemen
OktatásMiskolcBelföldVilág
A Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programját mutatták be csütörtök délelőtt a Miskolci Egyetemen, az egyetemi könyvtár üvegtermében.
Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.