Ugrás a tartalomra

Teljesen megújult a Szentpáli iskola 

Létrehozva
Kedden délután átadták a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum megújult épületét. Az intézmény több mint 4 milliárd forintból alakult át modern, az oktatók és tanulók igényeit kielégítő iskolává.
Kép
Fotók: facebook.com/mszcszentpali

A Miskolci Szakképzési Centrum a 21. századi szakképző iskola program keretében több mint 4 milliárd forintból teljesen felújította az intézményt. Így az itt tanuló diákok és itt dolgozó tanárok szeptembertől modern környezetben kezdhetik el a tanévet.

- Az iskola, így ez az iskola is, a jövő záloga, az innováció egyik terepe, a nevelés, az oktatás, a jövő szakemberei képzésének, a potenciális jó munkavállalók képzésének egyik helyszíne. Ebben az iskolában az oktató és nevelő munka is magas szintű – jelentette ki Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója az ünnepélyes átadón. Hozzátette, Miskolc városa egy nagyon szép felújított épülettel gazdagodott.

Kép

A felújítás sok munka és tervezés előzte meg, hiszen több helyen komolyabb átalakításokat is kellett végeznie a kivitelezőnek.

- Befedtünk haszontalan zárt udvarokat, kinyitottunk tetőt, hogy legyen fény, ahol nem volt. Azt gondoljuk, hogy ez egy nagyon jól átgondolt fejlesztés. Egy hatvanas években épült, klasszikus, leromlott állapotú panel iskolából egy inkább egyetemi campus irányába húzó épületet sikerült itt létrehoznunk – fogalmazott Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja.

Kép

Az itt tanuló diákok közül a legtöbben a kereskedelem és vendéglátás területén szeretnének elhelyezkedni. A szakmai fejlődésükhöz az iskolában most már minden feltétel adott.

- A képzés gyakorlati fókuszú, duális képzési partnerekkel együttműködve részben itt, a szakképző iskolában és technikumban, részben pedig az adott duális partner helyszínén – mondta Hankó Balázs, felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkár. Hozzátette, ma az általános iskola után a technikumot választják legtöbben Magyarországon.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.