Ugrás a tartalomra

Rugalmasan kezelik az elakadásokat az óvodai beszoktatásnál

Létrehozva
Több szakterület képviselőitől kaphatnak segítséget a szülők a MIÓVI-ban.
Kép
Nyílt nap a MIÓVI Tündérkert Sport Tagóvodájában / Fotók: Juhász Ákos

Miskolcon is elkezdődtek az óvodai beiratkozások, amelyek menetéről korábban már hírt adtunk. Ilyenkor több kérdés is felmerülhet azokban a szülőkben, akiknek először megy kiscsoportba a gyermeke. Különösen akkor, hogyha valamilyen szempontból még le van maradva. Egy édesanya az egyik miskolci csoportban érdeklődött afelől a közösségi médiában, hogy mi a teendő, hogyha még nem szobatiszta a gyermek, amikor már óvodaköteles. Ennek és a zárkózottabb apróságok beszoktatásának, fejlesztési lehetőségeinek is utánajártunk. 

- Azok a gyerekek, akik abban az évben augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket, óvodakötelessé válnak. Ez azt jelenti, hogy nekünk alkalmazkodunk kell az adott helyzetekhez. A szobatisztaság hiánya, illetve a pelenkaviselés ebben a korban még nem számít lemaradásnak, viszonylag gyakran előfordul, ahogy a cumizás is – nyilatkozta szerkesztőségünknek Csizmárné Gede Erika, a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) igazgatója. 

Kép
A MIÓVI Tündérkert Sport Tagóvodájában mozgásos foglalkozás

– A pelenkásság számunkra csak abból a szempontból jelent nehézséget, hogy nincs pelenkázó helyiségünk, mert nem gondozási tevékenységet látunk el. Ennek ellenére próbálunk mindent rugalmasan kezelni, a gyermek érdekeit szem előtt tartva úgy, hogy az a szülőnek is megfelelő legyen – fűzte hozzá. 

A szülő mellett állnak

Elmondta, hogy az a tapasztalatuk, hogy egy hónap elteltével általában minden gyermek zökkenőmentesen veszi az új helyzet adta kihívásokat. Érnek is és tanulnak az idősebbektől, illetve saját korosztályukba tartozóktól. Ösztönzi őket, hogy általában verseny alakul ki közöttük, hogy ki az ügyesebb. Ugyanakkor lehetnek egyéni eltérések, attól függően, hogy mennyi idősen kerültek be az óvodába és milyen környezet veszi őket körül – fejtette ki. 

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

- Azok mellé a gyerekek mellé pedig, akik viselkedésükben akadtak el és felmerül náluk a sajátos nevelési igényűségnek (SNI) a gyanúja, az óvodapedagógus bevonhatja társszervezeteinket, amelyekkel team munkában dolgozunk. Egyrészt a mi rendszerünkben dolgoznak óvodapszichológusok és gyógypedagógusok. Másrészt a Miskolci Egyesített Szociális Egészségügyi Intézmény (MESZEGYI) szociális segítő munkatársa jelen van, aki segítő kezet nyújt számunkra. Az SNI-s gyerekeknél ritkán előfordulhat, hogy a 6 éves kortól induló iskolakötelesség ellenére, 8 éves korukig az óvodában maradhatnak – magyarázta a szakember. 

Kép
Csizmárné Gede Erika, MIÓVI igazgatója / Fotó: Osztie Tibor

Hozzátette, hogy szükség esetén a szülők is fordulhatnak szakmai kérdésekkel a MESZEGYI szociális segítőjéhez. Tehát nem hagyják őket magukra a gyermekük problémájával. Hangsúlyozta, hogy céljuk, hogy a szülőkkel is partnerségi viszonyt alakítsanak ki. Mivel a családi nevelés kiegészítője az óvoda, ahol egyéni differenciálás alapján történik a fejlesztés. 

Türelmesek a gyerekekkel

Tájékoztatott, hogy a frissen érkező gyerekek befogadása, vagy ismertebb nevén beszoktatása két hetes turnusokban történik. Az első három hét pedig a megfigyelés időszaka. Körülbelül másfél hónap alatt kiderül, hogy hosszabb távú segítségre szorul-e a gyermek. Amennyiben szükséges, akár tovább is irányítják. Kiemelte azonban, hogy az időtényező nagyon fontos. Továbbá a közösségi nevelés sok lehetőséget rejt, ami a kicsinyek jellemfejlődésére pozitívan hat, az óvodapedagógusok pedig kreatívak. Az óvodai tevékenységek is izgalmasak, sok kézműveskedéssel és zenei neveléssel.  

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.