Ugrás a tartalomra

Közeledik az óvodai jelentkezés

Létrehozva
Április 22-24. között kell beíratni óvodába azokat a gyermekeket, akik augusztus 31-éig betöltik legalább a 3. életévüket, és óvodai jogviszonnyal még nem rendelkeznek.

A Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) székhelyóvodájába és tagóvodáiba a 2024/2025-ös nevelési évre az óvodáskorú gyermekek április 22-én (hétfőn), 23-án (kedden), valamint 24-én (szerdán), egyaránt reggel 8 és délután fél 6 között jelentkezhetnek. A szülők három óvodát jelölhetnek meg a jelentkezési lapon, ezek egyben a jelentkezési szándék sorrendjét is tükrözik. A jelentkezésnél fontos feltüntetni, hogy a választott óvoda körzetes, nem körzetes vagy munkahelyhez közeli intézmény.

Beiratkozáskor a szülőnek magával kell vinnie a gyermek személyazonosítására alkalmas, a nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványokat, ennek hiányában a születési anyakönyvi kivonatot; a lakcímet igazoló hatósági igazolványt; a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát; valamint az óvodai jelentkezési lapot.

A MIÓVI által kiadott hirdetmény leszögezi, hogy a szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzetiségi hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát. A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat. A jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonatkozó igényt is be kell jelenteni.

A hirdetmény kitér arra is, hogy az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik. Az egyes óvodák körzethatárait az intézményekben elhelyezett hirdetményben, valamint Miskolc honlapján találjuk.

Az a szülő, aki felmentést kér a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, felmentési kérelemét április 15-éig nyújthatja be a vármegyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatalához.

Aki gyermekét kellő időben nem íratja be az óvodába, az szabálysértést követ el, ami pénzbírsággal sújtható.

Arról, hogy a gyermeket felvették-e, vagy sem, legkésőbb június 19-éig tájékoztatják a szülőket.

Ez is érdekelhet

Miskolci közgyűlés március 6-án. Fotó: Juhász Ákos
Csütörtökön ismét összeül Miskolc közgyűlése
Miskolc
Április 30-án, csütörtökön reggel 7 órától tartja következő ülését Miskolc önkormányzatának közgyűlése a városházán.
Képgaléria
Megújult a Mimdszenti templom udvara
Közösségi térré alakult a Mindszenti templom udvara
MiskolcEgyház
Negyven férőhelyes parkolót és mediterrán stílusú teraszt alakítottak ki a Mindszenti plébánián.
Újabb kapualjakat újítanak fel Miskolc belvárosában – önkénteseket is várnak a hétvégi akcióra
MiskolcÉletmód
Harmadik alkalommal szervez kapualjfestési akciót a Miskolci Belvárosi Kör Egyesület: a novemberi felújítás után most szombaton ismét önkéntesek segítségével szépítenék a belvárost. A kezdeményezés célja változatlan: közösségi összefogással új lendületet adni Miskolc városközpontjának.
Itt mindenki megtalálja a kedvencét – Nagy Táncválasztó Miskolcon
MiskolcSportSzabadidő
Bemutatkozik Miskolc színes táncpalettája a Nagy Táncválasztón, amit vasárnap rendeznek meg a Művészetek Háza előtt.