Oktatás
Még lehet jelentkezni a Bursa Hungarica ösztöndíjra
November 5-ig még lehet jelentkezni a Bursa Hungarica ösztöndíjra, amelyre nehéz anyagi helyzetben lévő fiatalok pályázatait várják Miskolcon is. Olyan fiatalokét, akik családjában az egy főre eső havi nettó jövedelem nem haladja meg a 71 250 forintot. A város 8 év kihagyás után csatlakozott újra az ösztöndíjprogramhoz.
Rendhagyó körülmények, változó szakképzés
Online felvételi előkészítő és online nyílt napok, külön a pályaválasztást segítő honlap elindítása – csak néhány azon „eszközök” közül, amikkel az általános iskolás diákok szakmaválasztását segíti a Miskolci Szakképzési Centrum. Rendhagyó megoldások, rendhagyó időkben.
Átadták a Dr. Pirkó István Ösztöndíjat a Földesben
Negyedszer adták át a Dr. Pirkó István Ösztöndíjat a Földes Ferenc Gimnáziumban. Idén az alapító hatról tizenegy főre emelte a támogatottak körét.
Rendkívüli szünet egy újabb miskolci óvodában
Rendkívüli szünetet rendelt el egy újabb miskolci óvodában az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt - tájékoztatta szerkesztőségünket a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
A Microsoft mintaiskolája lett a Lévay
A miskolci református gimnázium egyedüli magyar iskolaként kapta meg a Microsoft Showcase School címet.
Laptopokat kaptak az elsős vegyészmérnök-hallgatók
Szakmai szoftverekkel ellátott laptopot biztosítanak minden idén felvett, beiratkozott hallgatónak.
KompoSZTÁROK születtek a Szent Miklós Görögkatolikus Óvodában
Ültetéssel, komposztünneppel zárult a TIGÁZ Töltsük újra a természetet! elnevezésű óvodai programja.
Társadalmi összefogással újulhatnak meg a miskolci óvodaudvarok
Helyi vállalkozók „fogadhatnak örökbe”, azaz támogathatják a miskolci óvodákat abban, hogy lecseréljék udvaraikon a régi játszóeszközöket. Az első felajánlások már meg is érkeztek. A Középszeren található intézménynél ráadásul a MIVÍZ szakszervezetének munkatársai is besegítettek szombaton: festettek, felújítottak.
Milliós támogatás a Herman robotika szakkörének
Két év alatt több mint egymillió forint értékű adománnyal járult hozzá a Rotary Club Miskolc-Tapolca Herman Ottó Gimnáziumban működő robotika szakkör működéséhez.
Ismét lehet pályázni Bursa Hungarica Ösztöndíjra Miskolcon
A pályázatra október 5-től, elektronikus úton lehet jelentkezni, egy hónapon keresztül.
Tanszeradomány a Tüskevárnak
Az Első Miskolci Lions Klub hosszú évtizedek óta támogatja az intézményt.
Pék leszel s cukrász! – Galamb Alex és tanítványai mernek nagyot álmodni
Egykori alma materébe, a Debreczeni Márton szakközépiskolába vitte el közel egytucat tanítványát Galamb Alex. A fiatalok a pék szakma alapjaival ismerkedhetnek meg a „Sütni jó!” kampányban.
Mit jelent ma civilnek lenni Magyarországon?
Hazánkban elsőként a Miskolci Egyetemen indul civil szervezetekkel foglalkozó kurzus. A valódi értelmiségi létre is felkészülhetnek a hallgatók az intézmény rektora szerint.
Szeptember 24-ig meghosszabbították a diákhitel igénylési határidejét
A nagy érdeklődésre és a beiratkozási időszak elhúzódására való tekintettel a Diákhitel Központ szeptember 24-ig meghosszabbítja a szabad felhasználású diákhitel igénylési határidejét. A központ erről szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Közös munkába kezd a Miskolci Egyetem és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Az erről szóló megállapodást kedden írták alá Miskolcon.
Munkájukért kaptak elismerést
A Miskolci Szakképzési Centrum hétfőn, a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett két részletben rendezett ünnepség keretében adta át az Emberi Erőforrások Minisztere által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket, valamint a Miniszter Elismerő Oklevelét az azt kiérdemlő oktatók számára. Az elismeréseket a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum dísztermében adták át.
Egyre több hallgató szeretne segíteni a hátrányos helyzetű diákoknak
Ismét toborzást kezdett a Miskolci Egyetem a Tanítsunk Magyarországért programban.
Élőben közvetíti a diplomaátadókat a Miskolc Televízió
A Covid19-világjárvány miatt júniusban elmaradt diplomaátadó ünnepségekkel kezdi meg a következő tanévet a Miskolci Egyetem. A Miskolc Televízió élőben közvetíti ezeket.
Helyükön a kiliáni bölcsisek – végre visszaköltözhettek
Újra kinyitották a Kilián Bölcsőde kapuit a gyerekek előtt. A MESZEGYI elvégeztette a szükséges felújítást, hogy az épület újra biztonságos legyen. Varga Andrea Klára alpolgármester azt mondta, a városnak a gyerekek biztonsága a legfontosabb.