Oktatás
Hétfőtől ismét nyitva vannak az óvodák és az iskolák
Egyelőre csak az általános iskolák nyitnak újra és ott is csak az alsótagozaton tanulóknak kezdődik újra a jelenléti oktatás. A felsőtagozaton és középiskolákban tanulók csak május 10-én ülnek vissza az iskolapadba, számukra addig marad a digitális oktatás.
Kormánybiztos látogatott a Miskolci Egyetemre
Egy rugalmasabb, versenyképesebb felsőoktatás megteremtése a célja az egyetemek modellváltásának – hangsúlyozta Prof. dr. Stumpf István, a modellváltásért felelős kormánybiztos a Miskolci Egyetemen tett hét eleji látogatásakor. A korábbi alkotmánybíró találkozott az Universitas Miskolcinensis Alapítvány tagjaival és tárgyalt az intézmény vezetésével is.
Drasztikusan csökkent a nyelvvizsgázók száma
Az Oktatási Hivatal adatai alapján tavaly alig több mint 86 ezren vizsgáztak, míg a korábbi években ez a szám mindig meghaladta a 115 ezret.
Miskolci gyermekétkeztetés – ismét le lehet adni a megrendeléseket
A Miskolci Közintézmény-működtető Központ (MKMK) azt kéri, hogy aki április 19-ére már szeretné megrendelni gyermekének a szolgáltatást, az legkésőbb április 16. (péntek) reggelig jelezze azt feléjük.
Iskolai beiratkozások újra a pandémia alatt
Hogy örültünk, hogy a XXI. századra lett internet, hiszen azt éreztük, kinyílt a világ. Most azonban úgy mondjuk: beszorultunk az online térbe, mint ahogyan az iskolák is csak a világhálón tudják bemutatni intézményeiket és munkájukat.
Animációs kisfilmet készített a Semmelweis Egyetem a baktériumok és vírusok különbözőségéről
A KliniKaland sorozat harmadik, Vírus vs. baktérium című kisfilmjében bemutatják e két kórokozót, azt, hogyan működnek a vírusok, és miért felelnek az emberi szervezetben a baktériumok.
Orbán Viktor: Május 10-én nyitnak a középiskolák, csak írásbeli érettségi lesz
Az iskolák nyitásáról és az érettségikről is beszélt ma reggel a miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott interjújában.
Logója lett az Egressy-Erkel zeneiskolának
A Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolának eddig még nem volt logója, levelezésükben a lap két felső sarkában jelent meg Ergessynek és Erkelnek a portréja. A logók célja azonban, hogy egyszerű emblémák legyenek, amikről azonnal rá lehet ismerni az intézményekre.
EMMI: Még az újranyitás előtt beoltják a regisztráló pedagógusokat
Még azelőtt beoltják a vakcinainfo.gov.hu internetes oldalon regisztráló pedagógusokat, oktatókat, óvodai és iskolai dolgozókat, hogy a hétköznapi rendben újraindul a munka az óvodákban és iskolákban – erről levélben adott tájékoztatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az újranyitás a tervek szerint körülbelül egy héttel azután történhet meg, hogy Magyarországon a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót.
Két miskolci általános iskolában is igazgatót keresnek
A Fazekas Utcai, valamint a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola élén a nyár folyamán megszűnik a korábbi igazgatók vezetői megbízatása, ezért intézményvezetői pályázatot írtak ki.
Kitolódhat a jelenléti oktatás visszaállítása
Koránt sincs kőbe vésve az április 7-ei iskolanyitás az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára szerint.
Ketten jelentkeztek a miskolci Földes gimnázium igazgatói posztjára
Március 18-án lejárt a pályázatok benyújtásának határideje, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, ketten jelentkeztek az igazgatói pozícióra.
Ötleteket valósítottak meg vagy éppen generáltak
Egy újabb projekt zárult le a Miskolci Egyetemen, ami 2021-re már bekerült a nemzetközi QS-rangsorba.
Lefaragták a hátrányt, népszerű a Miskolci Egyetem
A felsőoktatási intézménybe – az országos adatokkal megegyező módon – 11 százalékkal többen jelentkeztek, mint egy évvel ezelőtt.
#érettségi: újraindul a Miskolc Tv oktatási műsora
A műsor a Miskolc Televízióban, a Minapon és a közösségi oldalunkon is elérhető lesz.
Fotópályázat a járvány pozitív élményeiről
A járványhelyzet ellenére megélt pozitív, lélekemelő, a nehézségeken átsegítő élményeket megmutató fotókat vár a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a hazai középiskolások, valamint magyarországi és külföldi egyetemi hallgatók számára meghirdetett fotópályázatán.
Alkotói pályázat gyermekeknek a tűzmegelőzés jegyében
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2021-ben ismét alkotói pályázatot hirdetett óvodásoknak és iskolásoknak.
Igazgatóválasztás: Etikai minimumot határozott meg a Földes nevelőtestülete
Nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz a Földes Ferenc Gimnázium nevelőtestülete, a dokumentumban ajánlásokat fogalmaznak meg az intézményvezetői kinevezés rendjével kapcsolatban.
Mégis lesz gyermekfelügyelet az ovikban és iskolákban
Az Emberi Erőforrások Minisztere által március 5-én, pénteken kiadott határozattal szemben – az önkormányzatok kérésére – mégis lesz gyermekfelügyelet a rendkívüli óvodai szünet, illetve az általános iskolai digitális munkarend ideje alatt.
Jelenleg úgy áll, hogy megtartják az érettségiket
A személyes oktatás visszaszervezése nincs napirenden, azonban az érettségizőknek idén írásbeli és szóbeli vizsgára is készülniük kell – nyilatkozta Kásler Miklós miniszter.