Ugrás a tartalomra

Országos úszóbajnokság - Miskolcon a kis delfinek

Létrehozva
54 csapat és 224 versenyző. Június 28-ától Miskolcon rendezik meg a kétnapos Delfin Országos Úszó Bajnokságot. A Kemény Dénes uszodában a legfiatalabb korosztály indul a versenyen. A verseny miatt pénteken és szombaton zárva tart az uszoda, az éves karbantartás miatt pedig kedden, szerdán és csütörtökön is.



Kép
Fotó: Végh Csaba

Országos Delfin Úszó Bajnokságnak ad otthont Miskolc, ahol először rendezik meg a legkisebb korosztály versenyét.

- Az elmúlt években eddig 7 Delfin Országos Bajnokságot rendezett a Magyar Úszó Szövetség és most Miskolc nyerte el a verseny megrendezésének jogát - nyilatkozta Deák Bárdos Mihály, a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője. 

Az uszoda versenymedencéjét a 2010-ben és előtte született lányok, valamint a 2009-ben és 2010-ben született fiúk népesítik majd be. A verseny 28-án pénteken 9 órakor kezdődik, előtte rövid megnyitót tart a verseny rendezősége, majd szombat délután ér véget az erőpróba.

- Ez tulajdonképpen a legfiatalabb korosztály, akiknek országos versenyt rendez a Magyar Úszó Szövetség. Ebből a korosztályból adódóan kicsit más a rendezés módja. Ugyanis nem a korábban megszokott délelőtti időfutam, délutáni döntős  rendszerben dolgoznak a gyerekek,  hanem az úgynevezett időfutamos versenyt részesítik előnyben - nyilatkozta Hölcz Péter, a Miskolci Sportiskola versenyigazgatója.  

Vagyis, a gyermekek csak egyszer úsznak és az ott elért időeredmények adják meg a végső sorrendet. Összesen 20 miskolci versenyző küzd majd a hatalmas mezőnyben. A várható nagy vendéglétszám miatt pedig az egyetemi körcsarnok parkolóját is igénybe vehetik a delfin OB–ra érkezők. 

Ez is érdekelhet

Lövei Vanda. Fotó: Miskolci Sportiskola
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.
MATE-GEAC - MVSC. Fotó Balogh Dávid
Nagyot küzdött, de vesztett Gödöllőn az MVSC
SportMiskolc
Az NB II-es női röplabda bajnokság Keleti-csoportjának 3. fordulójában Gödöllőn vendégeskedett az MVSC csapata.
Jó teljesítménnyel vitte el a három pontot Miskolcról a bajnokesélyes együttes. Fotó: DVTK
Vezetett, majd veszített a DVTK
SportMiskolc
A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában a DVTK hazai pályán fogadta a Kecskeméti TE együttesét.
Kovács Attila
Állta a harcot a hetvenötösök között
SportMiskolc
A Parádfürdő és az Ilona-völgy térségében rendezték meg a nemzetközi Eger Grand Prix tájfutóversenyt, amelyen 360 versenyző vett részt.