Ugrás a tartalomra

Joachim Adukor a DVTK labdarúgója

Létrehozva
Az egykori ghánai U23-as válogatott, Joachim Adukor a DVTK ötödik nyári igazolása. A 26 éves labdarúgó, aki legutóbb a bosnyák bajnok és kupagyőztes FK Sarajevo csapatát erősítette a középpálya több posztján is használható, de a védelem közepén is megállja a helyét. Már egy hete Diósgyőrben készül, és pályára lépett a DVSC elleni felkészülési mérkőzésen is - adott hírt a dvtk.eu
Kép

Joachim Adukor a tengerparti Temában született, és az észak-ghánai Bolgatanga városában nevelkedett egy hatgyerekes családban. A ghánai FC Parma és az Emirates SC utánpótlásában tanulta meg a foci alapjait, ahol 18 évesen felfigyelt rá a svéd élvonalbeli Gefle IF. Három évig játszott Észak-Európában, közben meghívták a ghánai U23-as válogatottba is. Utána Portugáliában, Franciaországban és Krétán légióskodott, legutóbb a bosnyák FK Sarajevo labdarúgójaként bajnokságot és kupát nyert.

Pályafutása során 7 mérkőzést játszott az Európa Liga selejtezőjében 2013-ban az észt Trans Narva és a ciprusi Anorthosis, 2018-ban az örmény Banants és az olasz Atalanta ellen.

- Joachim Adukor középső védőként és védekező középpályásként is hasznos tagja lehet a csapatnak - nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Sok évnyi európai tapasztalattal rendelkezik, ahogy az edzéseken is bizonyította, azonnal bevethető. Tavasszal előszerződést kötöttünk vele, amit a szarajevói szerződésének lejárta után véglegesítettünk. Reményeink szerint nagyon komoly erősítést jelent a leigazolása

- Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek - mondta el Joachim Adukor. - Bevallom őszintén, korábban nem sokat tudtam a DVTK-ról, de mielőtt tavasszal aláírtam volna az előszerződésem, alaposan utánanéztem a klubnak. Szerencsém volt, mert egy régi ghánai barátom, Abraham Frimpong az FTC-ben játszik, és ő biztatott, hogy fogadjam el az ajánlatot, mert Magyarországon rendezettek a körülmények, és egyre jobb a bajnokság is. Motiváltan érkeztem Diósgyőrbe, szeretnék a DVTK-val jól szerepelni a bajnokságban. Egyéni célkitűzéseim megegyeznek a csapatéval, mert a labdarúgás csapatsport, ezért közösen kell küzdeni a céljaink eléréséért.

Ez is érdekelhet

A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda. Fotó: Miskolci Sportiskola
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.
MATE-GEAC - MVSC. Fotó Balogh Dávid
Nagyot küzdött, de vesztett Gödöllőn az MVSC
SportMiskolc
Az NB II-es női röplabda bajnokság Keleti-csoportjának 3. fordulójában Gödöllőn vendégeskedett az MVSC csapata.
Jó teljesítménnyel vitte el a három pontot Miskolcról a bajnokesélyes együttes. Fotó: DVTK
Vezetett, majd veszített a DVTK
SportMiskolc
A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában a DVTK hazai pályán fogadta a Kecskeméti TE együttesét.