Ugrás a tartalomra

A magyar bajnok Vanczák Tamás a világbajnokságon folytathatja

Létrehozva
Szép miskolci sikereket hozott Magyarország múlt hétvégén befejeződött korcsoportos sakkbajnoksága. Vanczák Tamás bajnoki címe mellett két ezüst- és egy bronzérem is Vanczák Attila tanítványainak a vitrinjébe került.
Kép

A Magyar Korcsoportos Nemzeti Sakkbajnokságnak június 21-28. között Balatonlelle adott otthont. A 248 gyermeket hat kategóriába (8-10-12-14-16-18 éves leányok és fiúk) sorolták. Volt néhány nagyon nagy izgalmat hozó csatározás, mint például a fiú 18 éves korcsoportban, ahol hármas holtverseny alakult ki az első helyen. Az aranyérmet végül - a Buchholz pontszámítást követően - Vanczák Tamás (9 mérkőzésből 7 pont) nyakába akasztották, aki az MVSI-Miskolci Sportiskola-Miskolci Kisbocsok SSE sportolója. Vele holtversenyben végzett, de rosszabb Buchholz-pontjai miatt a második helyre szorult, s így ezüstéremmel gazdagodva térhetett haza Papp Levente, aki ugyancsak az MVSI-Miskolci Sportiskola-Miskolci Kisbocsok SSE versenyzője.

A 12 éves lányok között jól hajrázott Király Lilla Virág (7-ből 4,5 pont), aki végül a dobogó második fokára állhatott fel. A 16 éves lányok között sem maradtak érem nélkül a miskolciak, hiszen Iván Réka Gyöngyvér (7-ből 4,5 pont), az utolsó két fordulóban aratott győzelmének köszönhetően bronzérmet vehetett át. Mindketten szintén MVSI-Miskolci Sportiskola sakkozói. A fenti eredmények lehetőséget kínálnak arra, hogy Vanczák Attila tanítványai nemzetközi versenyen is megmérethessék magukat.

Ennek értelmében Vanczák Tamás az Indiában megrendezendő világbajnokságon képviselheti hazánkat, Miskolcot, míg Papp Levente, Király Lilla Virág, Iván Réka Gyöngyvér pedig az Európa-bajnokságon, Pozsonyban mérettetheti meg magát a közel jövőben.

 

Ez is érdekelhet

A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda. Fotó: Miskolci Sportiskola
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.
MATE-GEAC - MVSC. Fotó Balogh Dávid
Nagyot küzdött, de vesztett Gödöllőn az MVSC
SportMiskolc
Az NB II-es női röplabda bajnokság Keleti-csoportjának 3. fordulójában Gödöllőn vendégeskedett az MVSC csapata.
Jó teljesítménnyel vitte el a három pontot Miskolcról a bajnokesélyes együttes. Fotó: DVTK
Vezetett, majd veszített a DVTK
SportMiskolc
A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában a DVTK hazai pályán fogadta a Kecskeméti TE együttesét.