Ugrás a tartalomra

Szurkolói bojkott: „A Diósgyőr az életünk, adjátok vissza!"

Létrehozva
A Diósgyőri Szervezett Szurkolói csoportok közleményt adtak ki a Facebookon, melyben közölték, „határozatlan időre felfüggesztenek minden lelátói tevékenységet". 

Az Ultras Diósgyőr Facebook-oldalán a következő közlemény olvasható:


„Tisztelt Szurkolótársak!

Újabb szezon kezdődött pár hete amely előtt természetesen rengeteg ígéretet vagy inkább a szokásos parasztvakítást kaptunk. A vezetőség igyekezett minden lehetséges módon hirdetni, hogy idén stabil csapat leszünk, a kiesés miatt egy percig sem kell aggódnunk. 

A 4. évad kezdődik már így, nem az első nem a második... a negyedik. Eltelt négy forduló, és jön az ötödik, biztosak vagyunk benne, hogy a legtöbbünkben egyetlen kérdés fogalmazódik meg: „Most mennyit kapunk?" Lehet, hogy a vezetőségünk rekord kísérletet próbál megdönteni ezzel, hogy már ennyi meccs után így gondolkozzunk, teljesen jogosan.

Három szezont húztunk le, jártunk meccsre, szurkoltunk, kitartottunk végig nézve riválisaink örömét, és hétről-hétre hallgattuk rajtunk való kacagásukat. Elviseltük, mást nem tehettünk. Sokszor elmondtuk, leírtuk, hogy nem ezt érdemeljük nem is ezt kértük de ezt kaptuk és kapjuk még most is. Valóban el kell ezt tűrni ennek a szurkolótábornak?

Várjuk az áprilist? Várjuk a májust, hogy kitől hogyan és mikor VEHETÜNK -meg- el pontokat? 

Úgy gondoljuk, ez már nem fér bele. Negyedjére semmiképpen!

A MI lelkiismeretünk tiszta, 3 éve álljuk a sarat a lelátón, töltöttünk meg vendégszektorokat, utolsó hazai bajnokikon a stadionunkat. Megígértük, hogy végig kitartunk és meg is tettük. Szurkoltunk Újpesten 5-0 után, a Groupamában 7-0 után, ahogy Fehérváron most 5-1 után is. 

Hála a kitartásért, háromévnyi szenvedésért, utolsó nem sajnált forintért amit erre a produktumra áldoztunk; DVTK - Mezőkövesd 0:3 és stb.

ELÉG VOLT! 


A Diósgyőri Szervezett Szurkolói csoportok határozatlan időre felfüggesztenek minden lelátói tevékenységet. Nem vagyunk hajlandóak tovább tűrni és nyelni. Ennek értelmében a csoportok nem utaznak el idegenbe, és a hazai meccseket sem fogják látogatni. Nem asszisztálunk tovább a vezetőség által profi munkának nevezett szerencsétlen ámokfutáshoz. Kérünk minden szurkolótársunkat, aki ugyanígy gondolkodik és megelégelte a sorozatos arcon köpéseket az NE jelenjen meg hétvégén a vendégszektorban!


A DIÓSGYŐR AZ ÉLETÜNK, ADJÁTOK VISSZA!

Eddig, és ne tovább! MEGTISZTULÁST DIÓSGYŐRBE!


Szervezett szurkolói csoportok."

Ez is érdekelhet

Feltehetik az i-re a pontot
Sport
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.
Vincze Richárd a DVTK új sportigazgatója
Sport
Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.