Ugrás a tartalomra

A Mezőkövesd 2-1-re legyőzte a vendég Diósgyőrt

Létrehozva
Az OTP Bank Liga 12., a második kör első fordulójában Mezőkövesden játszott a DVTK.
Kép
Forrás: dvtk.eu

Az első félidőben a DVTK két ziccert is kihagyott, majd a hazaiak szerezték meg a vezetést büntetőből. A szünet után a DVTK szinte végig nyomott, újabb ziccert is kialakított, amit ezúttal sem sikerült értékesíteni. Ebben az időszakban a hazai kontrák veszélye is benne volt a játékban, az előnyt mégis egy újabb pontrúgást követően duplázták meg. A lefújás előtt még Stefan Dražić szépített büntetőből, de az egyenlítésre nem maradt idő. A sérülés miatt lecserélt Dejan Karant agyrázkódás miatt kórházba szállították.

Mezőkövesd - DVTK 2-1 (1-0)

Edzői értékelések

Pintér Attila:  Mindenekelőtt mielőbbi felépülést kívánok Dejan Karannak! A mérkőzésen mindkét csapat előtt adódott lehetőség, mi tudtuk hatékonyabban gólra váltani a helyzeteket. 1-0-nál rárúghattuk volna a másodikat, ám kimaradt, ezáltal szorosabb és izgalmasabb lett a találkozó. A folytatásban nekik is voltak helyzeteik, nekünk is voltak, végül mi rúgtuk meg a másodikat. Összességében megérdemelte a csapat a győzelmet. A folytatásban sok sikert kívánok a DVTK-nak.

Feczkó Tamás: Háromszor álltunk szemben a kapussal, ebből kétszer az első 15 percben. Az ilyen helyzeteket értékesíteni kell, és akkor teljesen más mérkőzésről beszélünk. Így is végig domináltunk a mérkőzésen, végigtámadtuk a második félidőt, ekkor az ellenfél elvétve jött át a térfelünkre, mégis tudtak még egy gólt szerezni. Akkor lenne igazán nagy probléma, ha helyzetet sem tudnánk kialakítani, ehelyett minden találkozón több nagy ziccert is kialakítunk, azonban a döntő pillanatban rendre rossz döntéseket hozunk. Ennyi helyzetből mérkőzéseket kell tudni nyerni.

Ez is érdekelhet

Öt gólt szerzett a diósgyőri tarcsi
SportMiskolc
Labdarúgás: NB III., Észak-keleti csoport, 9. forduló.
A Népkertből Kanadába – a sportág őshazájában folytatja a DVTK fiatal tehetsége
SportVilág
Kovács Krisztián a lassan kezdődő szezont már Észak-Amerikában, Torontóban, a junior ligában kezdi. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola egykori növendékét a család is elkísérte a kiköltözésnél, hazaérkezése után pedig édesanyja osztott meg másoknak is tanulságos tapasztalatokat a nagy álom elkezdéséről.
labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.