Ugrás a tartalomra

A sikerekkel teli diósgyőri női kosárlabdát ünnepelték

Létrehozva
Vártak minden sportbarátot szombat délután a miskolci sportcsarnokba, hogy együtt ünnepeljék a diósgyőri kosárlabdát.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A diósgyőri női kosárlabdázóink nagyon sok örömet okoztak a város sportbarátainak, a felnőttek mellett az utánpótláscsapatok is rendre szép eredményeket érnek el a bajnokságokban.

A kosárlabdaünnep szervezői is azt gondolták, hogy jóleső érzés visszaemlékezni a sikerekre, újra átélni a csodás pillanatokat - nem mellesleg a szép emlékek felidézésével az újabb generációknak is támogatást adhatnak a hasonló sikerek eléréséhez.

Idén a 30 évvel ezelőtt első ezüstérmet szerző csapat és a '90-es évek DKSK-ja állt a középpontban. A rendezvényre meghívták a Diósgyőrben szereplő játékosokat, közreműködőket. A köszöntéseket követően videókon és élő riportokban idézték fel a sikereket, de rendeztek egy szenior női mérkőzést is.

A programon - melyet a jövőben is szeretnének megrendezni - közreműködött a Miskolci Mazsorett Együttes. A műsorvezető Dj Dominique volt.

Nem titkolt céljuk, hogy hagyományt teremtsenek, így a következő években folytatása következhet!

Ez is érdekelhet

Szervezettek voltak, mint a szakszervezet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 17. forduló.
Diósgyőri hatvannégy kockás diadal
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Tíz város a magyar sakkozásért verseny, Edelény, 2 ország, 59 játékos, 4 csoport, 7 forduló, 2x10 perc + lépésenként 5 másodperc bónusz.
Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.