Ugrás a tartalomra

Önkéntesek jelentkezését várják az Európai Egyetemi Játékokra

Létrehozva
Az Európai Egyetemi Játékok (EUG) Európa egyik legnagyobb sporteseménye, a résztvevők létszámát tekintve a világ 3. legnagyobb multisport eseménye, amit társszervezőként a Miskolci Egyetem is szervez.
Kép
EUSA: egyetemi vízilabda EB döntő / Fotók: Horváth Csongor

Elindult az önkéntesek jelentkezése a július 12-24. között tartandó Európai Egyetemi Játékokra. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) Debrecen és Miskolc városával, a Debreceni Egyetemmel, valamint a Miskolci Egyetemmel közösen 17 sportágban rendezi meg a 2024-es Debrecen – Miskolc Egyetemi Játékokat, melyre várhatóan 40 ország, több mint 400 egyeteméről, körülbelül 4000 versenyző érkezik - olvasható az esemény hirdetményében. 

A szervezők közel 1200 önkéntes jelentkezését várják, akik segítik a rendezvény sikeres lebonyolítását, hiszen önkéntesek nélkül nincs jó rendezvény. Az önkéntesek remek hangulatú, jól működő, egymást segítő közösséget alakítanak ki, amely javítja az emberi kapcsolatokat, hidakat képez generációk között. Az önkéntesség segít újra felépíteni a társas kapcsolati hálót, erősíti a közösség iránti kötelességtudatot. Olyan élményekkel gazdagodhatnak júliusban, mely a sport csodálatos világán kívül nemigen adatik meg. Szerves részesei lehetnek egy multisport esemény szervezésének, lebonyolításának. A szervezők az önkénteseknek formaruházatot, étkezést, korlátozott mennyiségben szállást, illetve részvételi lehetőséget biztosítanak számos kísérő programon - írta az EUG Önkéntes Program csapata.

A jelentkezési felület egy link segítségével érhető el, amelyen keresztük április 30. éjfélig lehet bejelentkezni önkéntesnek az eseményre. A cél, hogy minél több korosztály, generáció képviseltesse magát az eseményen. Mutassuk meg, hogy a miskolci emberek mennyire színes, nyitott, proaktív közösség kialakítására képesek - javasolták a szervezők. További információ az eug2024@sportonkent.hu e-mail címen kérhető. 

Ez is érdekelhet

DVTK - DVSC 0:0
Az abszolút veretlen és az öt forduló óta nyeretlen
SportMiskolc
A DVTK hazai bajnokit játszik szombaton. A listavezető Paksi FC-t fogadja a DVTK.
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.